2023.10.06. ÚTMUTATÓ MAGYARÁZATA!
AZ EGÉSZ SOKASÁG ÖRÜLT MINDAZOKNAK A CSODÁKNAK, AMELYET JÉZUS VITT VÉGHEZ. ( Luk 13,17 )
Jézus
beteget gyógyított szombat napon. Nagyon komoly mondanivalója van ennek az igerésznek. Nem csupán a csodák sorozata, amit Jézus cselekedet, hanem hogy, ép szombaton tette. A nyugalom napján, amikor nem volt szabad a zsidó népnek dolgozni, szombat napján az ő törvényük szerint. Nézzük meg együtt a történetét. Egy szombaton Jézus valamelyik zsinagógában tanított. Egy asszony is hallgatta, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség. Teljesen meggörnyedve járt, nem tudott kiegyenesedni. Feltűnő, hogy bár beteg, mégis eljött a zsinagógába istentiszteletre. A gonosz lélek nem tudta eltántorítani attól, hogy részt vegyen az istentiszteleten. Jézus megszólította az asszonyt: „Asszony, megszabadultál betegségedből.” Rátette kezét, s a betegség abban a pillanatban elhagyta. Az asszony felegyenesedve dicsőítette Istent gyógyulásáért, amely nem csupán testét érintette. Lelke is meggyógyult, a gonosz lélek elhagyta őt. Az Úr Jézus itt megbizonyította, hogy HATALMASABB a Sátánnál. Márpedig csak Isten hatalmasabb, mint a Sátán! A zsinagógai elöljáró tanúja volt a csodálatos gyógyulásnak. Nem örültek neki. Úgy érezték kötelességük a zsinagógában levőket figyelmeztetni:és ezt mondták; „Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, ne pedig szombaton!” A gyógyulás csodáját (méghozzá tizennyolc évi betegség után) egy szintre helyezte egy orvos sikeres gyógykezelésével. Törvényeskedők gondolkozása akadályozta meg, hogy az isteni hatalmat észrevegye. Számukra, a nép vezetőinek egyedül a szombat megtartása volt a fontos. Pedig a kézrátétel és a gyógyulás bejelentése nem „munkálkodás”, hanem "irgalmasság" Feltűnő az is, hogy nem volt bátorságuk egyenesen Jézust megfeddeni, csak közvetve tették meg (ezzel, sajnos gyakran találkozunk). Jézus azonban közvetlenül ellenfeleihez szólt: „Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? Hát Ábrahámnak ezt a leányát (a meggyógyult asszonyra céloz), akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?” Jézus ellenfelei (az elöljáró, és a zsinagóga többi vezetői) megszégyenültek. Érezték jól, hogy Jézusnak igaza van. A zsinagógában levők pedig örültek azoknak a csodálatos dolgoknak, melyek Jézus által történtek. Jézus ma is gyógyít betegségeinkből, és szabadít bűneinkből. Hittel kérhetjük mi is, hogy orvosolja bajunkat. TESTVÉRT, VAN BAJOD? VIDD JÉZUS ELÉ, ÉS HITBŐL ÉLJ! A REMÉNYSÉG NEM SZÉGYENÍT MEG. A JÉZUS KRISZTUS szabadíthatja meg a betegséggel megkötözötteket. A BŰNNEK VAN BÜNTETÉSE AZ IGAZSÁGOS ISTEN ELŐTT. Egyszer minden embernek meg kell jelenni az Isten ítélő széke előtt. De kegyelmet az kap, aki már a földi életében élő hitre jutott Krisztusban, bűneire bocsánatot kapott és befogadta a szívében, mit szabadítót, aki helyettem halt meg a bűneim miatt. Ők a kegyelem fiai már itt a földön. "Aki magát elítéli, az nem ítéltetik el" (1 Kor 11,30) Testvér, Jézus téged ma, menteni, gyógyítani és áldani akar. És te mit akarsz? Dönteni neked kell.Ámen
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szeretettel kívánok szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Napi evangélium ( Szombat )