A Karácsony szeretete, öröme, nagyon jót tett velünk, mert megéltük, ki is mutattuk, és meg is osztottuk. Sajnos nagyon sérülékenyek vagyunk, és egy pár pillanat, perc elveheti az örömünket. Szent István diakónus vértanú a jövő felől nézte a rosszindulatú embereket is, ezért maradt egész életnek része az öröm. Mivel Ő, a jövő felől nézett a jelenre, ezért tudott megbocsátani. Nagyon szerette Istent is! Isten volt életének az alapja és beszélt mindenkinek az élő Istenről. István diakónus meg volt győződve, sőt hitte, hogy van egy másik világ, ahová majd hazamegyünk. István diakónus, a megkövezésekor meg is kapta erről az igazolást. A látomás is megerősítette őt a hitében. Amikor ugyanis István, a Szentlélektől eltelve, föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, majd megszólalt: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” (ApCsel. 7,55–56). Az Istenbe vetett szeretete, hitet, bizalma, adott István diakónusnak reményt, hogy kitartson még akkor is, amikor az emberek vádolták, agyonkövezték. István haldokolva látta, hogy megnyílt a mennyország, és Isten valami többet, szebbet, fog adni Neki. Ott mélyen, az élet mindent meghatározó részénél, a halála közben is, vele volt, és biztatta Istvánt az Isten. Remélem mi is fogjuk érezni a biztatást a halálunkkor. Mi is mielőtt lecsukódnak szemeink és összedőlne földi sátrunk, látni fogunk valami szépet, jót, és maradandót, melyet meg is fog adni nekünk az Isten. Kapunk már sokszor mi is igazolást arról, hogy nem ez a föld a végleges hazánk. Miénk lehet a Mennyország, ha mi a mennyei Atya Fiát Jézust szeretjük és Vele élünk. Tanuljuk meg Szent István diakónus vértanútól a halálunk előtt majd így szólni: „Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). Mindig vállalnunk kell a Jézus Krisztushoz való tartozásunkat, és ez kötelezzen minket is a tanúságtevő életre, mint Szent István vértanút.Ámen.