Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 37. rész

Megajándékozott minket ama Szerelmesben: "Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben." (Efézus 1,6) Nem szabad elhinni azt, hogy Isten csak akkor fogad el minket, ha tökéletesek vagyunk. Fogadjuk el azt az igazságot, hogy elfogadott minket "ama Szerelmesben". Isten elfogad minket, mert hiszünk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ha el hisszük a sátán hazugságait, küzdelemmel és frusztrációval teli életet élünk, és sosem leszünk képesek arra, hogy kibontakoztassuk a bennünk rejlő képességeket. Isten a következő igazságot helyezte egyszer a szívembe: "Tegyél meg mindent a legjobb tudásod szerint, és lépj be az Én nyugalmamba". Ez nagyon jól hangzott, mivel már mindent megpróbáltam, és teljesen kimerültem. Rájöttem arra, hogy még a legjobb tetteim sem tökéletesek, és ez az oka annak, hogy Jézus meghalt értem és érted is.
A teljesítmény/elfogadás taposómalmában: "Ellenben annak, aki nem [a törvény szerint] munkálkodik, hanem hisz abban, Aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul [amelyet Isten elfogad]. Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül." (Róma 4, 5-6) Ha már éveket töltöttél el a teljesítmény és elfogadás taposómalmában, nagyon nehéz kilépni onnan. Ez már életformáddá vált. Befolyásolja a gondolataidat, döntéseidet, érzékeidet. Sok ember inkább marad a megszokott világában, nem mer kilépni belőle, fél a bukás gondolatától is. Olyan sok negatív tapasztalat, kudarc érte már őket, hogy nem mernek új életet kezdeni. Ha az emberek hozzászoknak ahhoz, hogy csak akkor érezhetik magukat jól, ha jó teljesítményt nyújtanak, elég szomorú élet elé néznek. Belekerülnek egy ördögi körbe: megpróbálnak valamit, elbuknak, aztán még jobban próbálkoznak, de megint csak elbuknak, és ez így megy tovább. Isten nem szeretné, ha egy ilyen taposómalom lenne az életünk. Azt akarja, hogy jól érezzük magunkat akár tökéletesen teljesítünk, akár nem. Nem azt akarja, hogy telve legyünk büszkeséggel, de nem is azért teremtett bennünket, hogy elutasítsuk magunkat. És ez az a pont, ahol a "ki" és a "cselekedet" olyan fontossá válik. Meg kell tanulnunk különbséget tenni a kettő között, és alaposan meg kell vizsgálni mindkettőt. Szomorúak vagyunk, ha rossz teljesítményt nyújtunk, és a következő alkalommal megpróbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni. Megpróbálhatjuk a teljesítményünket javítani (a "cselekedeteinket"), de az értékünk (a bennünk levő "ki") nem a teljesítményünktől függ. Azok az emberek, akik gondokkal küzdenek ezen a területen, rosszul értelmezik ezt a dolgot. Ha már előre feltételezik azt, hogy gyengébb teljesítmény esetén elutasításban lesz részük, ezzel gyakorlatilag úgy veszik ezt a dolgot, mintha már meg is történt volna - ezzel befolyásolva a körülöttük levő embereket. Hadd mondjak egy példát. Az ügyvezető igazgatómnak, akivel már több éve dolgozom együtt, problémája adódott a teljesítmény/elfogadás kapcsán. Úgy nőtt fel, hogy állandóan azt sulykolták belé, hogy csak akkor fogadja el a környezete, ha tökéletesen teljesít. Amikor nálunk kezdett dolgozni, észrevettük, ha bármikor megkérdeztük, hogy áll a rábízott feladatokkal, megbirkózik-e velük, nagyon furcsán reagált. Úgy tűnt, irritálja ez a kérdés. Ha azt tudta mondani, hogy minden rendben van, minden feladatot elvégzett, nem volt gond. De ha nem tudott ilyen választ adni, még görcsösebben, még erőteljesebben vetette bele magát a munkába. Ez a hozzáállás nem igazán tetszett nekem, mert egyfajta visszahúzódást és elutasítást éreztem a részéről velem kapcsolatban. Én nem utasítottam el őt azért, mert nem tökéletes, de ő azt hitte, hogy én nem fogadom el őt; következésképpen nem tudta elfogadni a szeretetet, amit önzetlenül adni szerettem volna neki. Mindig a hitünk szerint kapunk: amit hiszünk, azt kapjuk, semmi többet. Ha nem hiszünk a kegyelemben, a könyörületességben, Isten jóindulatában, nem is részesülhetünk benne. Ha azt hisszük, mindent tökéletesen kell végeznünk ahhoz, hogy Isten elfogadjon bennünket, ezzel elutasítjuk a szeretetét, pedig Ő nem utasít el bennünket. Ez rossz gondolkodásmód csapdába ejt minket. Olyan, mint egy taposómalom, ami olyan gyorsan forog, hogy nem tudunk leszállni róla. Ha te is beleestél a teljesítmény/elfogadás ördögi csapdájába, imádkozom érted, hogy törjön meg ez a kör az életedben, és tudd szabadon átvenni, hogy Isten elfogad téged, és utána segíts a többieknek megtenni ugyanezt. Ámen!