Az Úr Jézus csodáinak szellemi tanítása 21. rész
A süketnémák a bénák 4. rész

2. Szellemi tanítás: Hallgatni - beszélni - cselekedni.
A süketnek ahhoz, hogy beszélni tudjon, előbb hallania kellett. A kéz, mielőtt Jézus meggyógyította, nem tudott tevékenykedni.
a) A fül: "...Fölserkenti minden reggel fülemet, hogy hallgassam, amire oktat. Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen" (Ézsaiás 50, 4-5). Ezek az Igék magát az Úr Jézust mutatják be nekünk, Ő példaképünk lehet. Ahogyan a Márk 1,35-ben olvassuk, jóval hajnal előtt felkelt, kiment egy csendes helyre, hogy mennyei Atyjával beszélgethessen. Imádkozott. Nem hiábavaló a napnak 1 %-át (a 96 negyedórából egyet), esetleg többet is, minden reggel arra használni, hogy meghallgassuk, mit akar a mai napra mondani az Úr az Igén keresztül a számunkra, és ezért imádkozni? Mózes, mikor nagyon megterhelődött a nép zúgolódása és elégedetlenkedése miatt a pusztában, belefáradt a vezetésükbe, bement a szentély csendjébe, "hogy hallja a Hangot, aki vele beszél", és azután "ő is szóljon Hozzá" (4Mózes 7,89). Ha a szívügyünk, hogy minden reggel meghallgassuk az Ő szavát, akkor mi is tudjuk "erősíteni a megfáradt beszédünkkel" (Ézsaiás 50,4), engedelmesek tudunk lenni, nem tekintünk hátra, nem hátrálunk meg akaratának teljesítésében (Ézsaiás 50,5). A magvető példázata után az Úr hozzáteszi: "Akinek van füle a hallásra, hallja" (Máté 13,9). A 43. versben megismétli ezt a konkolyról szóló példázat után. A Jelenések könyvében, mint Bíró jelenik meg az Úr Jánosnak, és megparancsolja neki, hogy mit írjon meg az ázsiai 7 gyülekezetnek, így vázolja fel a gyülekezet prófétai történetét a földön. Minden egyes levél után kihangsúlyozza: "Akinek van füle a hallásra, hallja (Jelenések 2 és 3) mit mond a Szellem a gyülekezetnek". Az Ézsaiás 50-ben az egyéninek szól a figyelmeztetés, a Jelenések könyvében a közösségnek. A Lukács 14,35-ben ugyanígy fejezi be Jézus tanítását. A következő versben olvassuk, hogy ezt hallva "közeledtek hozzá a vámszedők és bűnösök, mind, hogy hallgassák Őt" (Lukács 15,1). De az írástudók és farizeusok zúgolódtak, amiért ilyen embereknek jutott az a kiváltság, hogy magától az Úrtól hallhatták azt a három példázatot, amely az evangélium középpontja. Megérte, hogy közeledtek hozzá? A fül meghallja az Ő tanításait és megérti az Ő útbaigazítását is: "Ha jobbra vagy balra elhajoltok, füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen haladjatok" (Ézsaiás 30,21). Amikor az élet nagy döntései előtt állunk, nagyon fontos, hogy engedjünk időt arra, hogy "az Úr szóljon" hozzánk. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy jobbra vagy balra menjünk, a továbbtanuláskor, az élettársválasztáskor, lakáskeresésben, vagy más kérdésben és természetesen abban is, hogyan szolgáljunk az Úrnak. Milyen hála tölti el a szívünket, ha halljuk a hangját: Ez az az út. Később, visszatekintve, bizonyosságunk lesz, hogy valóban az Úr volt, aki vezetett. Mi akkor nem érdemeljük meg azt a szemrehányást, amit a tanítványoknak mondott az Úr: "...fületek lévén mégsem hallotok? (Márk 8,18). A 45. zsoltár a királyi menyegzőt írja le. A királyné a Király mellett áll és hallani a Hangot: "Halld leány! Nézd csak, hajtsd ide füledet... hódolj Neki!" (Zsoltárok 45, 11-12). Hogyan hódolhatnánk az Úrnak, ha előbb nem hallottuk a szavát, ha nem tanultuk meg "Őt látni" az evangéliumokban és az Ószövetség krisztusi előképeiben (Lukács 24,27), ha nem hajtottuk oda fülünket Igéjének tanításaira a levelekben? Az istentiszteletben "a hálaadást elrendelte az Atya (Kolosse 1,12) és Annak a dicsőítését, aki szeretett minket és önmagát adta a mi bűneinkért, megmosott bennünket az Ő vérében", és ennek a felmutatásával a hívő a legnagyobb szolgálatot végzi el a földön. Ez a mennyei trón körüli örökkévaló dicsőítés előképe (Jelenések 5) Ámen!