A vékából nem fogy el a liszt
(1Királyok 17. fejezet)

Illés elment a szidónbeli Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, özvegyasszonyt pillantott meg, aki fát szedegetett. Illés megszólította: - Hozz, kérlek, egy kevés vizet nekem, hogy igyak! Amikor pedig az özvegyasszony elindult, hogy hozzon neki inni, Illés utána kiáltott: - Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is! Az asszony ekkor azt felelte: - Az élő Istenre esküszöm, hogy nincs egy falat kenyerem sem, csak egy marok lisztecském a vékában, meg egy kevés olajam a korsóban. Most egy kis fát szedegetek, azután hazamegyek, lepényt sütök magamnak és fiamnak, hogy megegyük, és azután meghaljunk. És Illés azt mondta az özvegyasszonynak feleletképpen: - Ne félj, menj el, cselekedj úgy, ahogy mondtad; de süss először nekem is egy kis lepényt, és hozd ide; magadnak és fiadnak csak azután süss! Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene, hogy sem a vékabeli liszt, sem a korsóbeli olaj el nem fogy addig, amíg az Úr esőt nem ad a földnek. Az asszony pedig úgy cselekedett, ahogyan Illés mondta, és naponként ettek a lisztből és az olajból. És sem a vékából a liszt, sem a korsóból az olaj nem fogyott el. Ám akkor az özvegyasszony fia nagyon megbetegedett, olyannyira, hogy már a lélegzete is elállt. - Mit vétettem ellened, Isten embere? - kérdezte Illéstől az asszony. - Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttasd álnokságomat, és megöld a fiamat? Illés akkor magához vette a fiút, és az Úrhoz kiáltott: - Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél lakom, hogy a fiát megölöd? És ekkor Illés háromszor ráborult a fiúra, és felkiáltott az Úrhoz: - Uram, Istenem! Térítsd vissza a gyermekbe a lelkét! Az Úr pedig meghallgatta Illés szavát: visszatért a gyermekbe a lélek, és felébredt. Amikor Illés visszavitte anyjához a gyermeket, így szólt hozzá az özvegy: - Látom, hogy Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde ajkadon: igazság. Ámen!