Jézus csodái
Lázár feltámasztása 11. rész
(János 11, 1-54)

"Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt." Nem a két lánytestvér különböző vonásait kell levezetnünk ebből a közlésből, hogy az egyikük siet, a másikuk késlelkedik, mint ahogyan sokan keresik az etikai (erkölcsi; magatartásbeli szabályok összessége) párhuzamot a Lukács 10,39-cel. Azon az előbbi alkalmon, amikor Mária úgy döntött, hogy csendben figyel, azt azért tette, mert "Jézus lábánál" ült. A Hozzávaló közelség és nem a csendben való ülés volt akkor a vonzóerő. Ugyanazok az indítékok, amelyek csendben tartották őt akkor, most a szeretet leggyorsabb szárnyain arra a helyre vitték, ahol a Mester volt. Sőt, amint megtudta, hogy Ura közel van és hívja, "Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt és odament Hozzá" (29. vers). Hogy Khrüszosztomosz szavait használjuk: "Nem arról volt szó, hogy most Márta volt a buzgóbb, hanem Mária nem hallott Felőle." E két lánytestvér jelleméből nagyon sok kifejeződik az elbeszélésben, nevezetesen az, hogy Márta lefoglalva magát az aktív részvételben még gyásza között is, sokkal inkább meghallhatta, ami a távolban történt, míg Mária, az ő mélyebb és csöndesebb gyötrelmében, visszavonulva ült a házban, és távolabb a külső világból érkező zajok lármájától. Márta is kész volt szót váltani a Mesterrel, amíg Mária mélyebb gyötrődése abban fejeződött ki, hogy "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem". Aztán csendben van. Ezek a szavak valóban közösek mindkettőnél. Az a legkeserűbb csepp közös gyötrelmük poharában, hogy minden olyan könnyen másképp lehetett volna. Ha ez a betegség akkor történik, amikor Uruk még könnyebben elérhető volt, minden megfordult volna. Ugyanakkor azt képzelni, hogy a legkisebb neheztelés rejlene a szavakban, az elég nagy félreértése annak a szellemiségnek, amiben azokat kimondták. Ezek inkább a hit szavai. Ámen!