2018. február 25. - Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és
   egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája
   olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes
   így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és
   beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: "Mester! Olyan
   jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek
   egyet és Illésnek egyet!" Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak
   ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat
   hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Mire
   körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről
   lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak,
   amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot
   megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy
   feltámad a holtak közül.
   Mk 9,2-10
   Elmélkedés:
   Ki erősít meg?
   Nagyböjt 2. vasárnapjának evangéliuma az Úr színeváltozásának hegyére
   vezet minket. Lélekben csatlakozunk Jézushoz és az általa kiválasztott
   három apostolhoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, mi is felmegyünk a
   hegyre, hogy egy kis időre bepillantást nyerhessünk abba a dicsőségbe,
   amely Jézusra vár feltámadása után, és amely örök dicsőségbe mi is
   eljuthatunk majd halálunk és feltámadásunk után.
   A színeváltozás eseményének megértéséhez tudnunk kell, hogy Jézus éppen
   elindul Jeruzsálem felé, ahol majd szenvedése és halála történik.
   Galileai működése lezárult. Eddig itt tanította az embereket és
   csodáival megmutatta Isten országának jeleit. Az emberek megérthették,
   hogy tanítása nem elmélet, nem életvezetési szabályok gyűjteménye,
   hanem rá kell lépni arra az útra, amelyet az Úr tanítása kijelöl. Az
   emberek megértik azt is, hogy csodái által Isten irgalmassága ér el az
   elesett emberhez, hogy segítsen rajta. Szavaival és tetteivel Jézus
   feltárja, hogy ő az Isten Fia, de ezt nem mindenki érti meg, ezért bár
   sokan elfogadják őt és kifejezik iránta hitüket, emellett vannak
   olyanok is, akik elutasítják. Ez utóbbiak közlésével az evangélista azt
   jelzi, hogy az emberek elutasításának lesz a következménye az, hogy
   Jézust halálra ítélik és megölik.
   Jézus tehát elindul, úton van Jeruzsálem felé, azaz nem tér le
   küldetésének útjáról. Mert küldetésétől az sem térítheti el, hogy neki
   meg kell halnia. A színeváltozás eseményekor Jézus megerősítést kap a
   mennyei Atyától, hogy jó úton halad, valóban küldetésének útján. És
   megerősítést kap, hogy ő az Atyának a Fia. A felhőből az Atya hangja
   hallatszik: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Az Atya tehát
   soha nem fordul el a Fiútól, mindig vele van. Honnan veszi Jézus az
   erőt, hogy végigjárja messiási útját? Honnan veszi az erőt, hogy
   vállalja a szenvedést és elviselje a fájdalmakat? Honnan veszi az erőt,
   hogy feláldozza magát a kereszten? A válasz egyszerű: a mennyei
   Atyától. Az Atya erősíti meg őt abban, hogy végigjárja küldetésének
   útját, amely üdvösségünket eredményezi.
   Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk Jézusért. Az
   apostolok és a tanítványok életében is voltak ilyen helyzetek. De
   vannak olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk
   a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az
   Isten. Hitünk és hűségünk próbatételei ezek. Ki erősít meg minket
   ezekben az élethelyzetekben? Honnan várhatunk ösztönző erőt, ami
   átsegít minket a holtponton? Már rejtett lelki tartalékainkat is
   feléltük, embertársainktól sem számíthatunk segítségre. Minket is az
   Atya erősít meg: Jézus az ő szeretett Fia, őt hallgassuk, őt kövessük!
   Vegyük fel újra életünk keresztjét és induljunk Jézussal! Ne csak arra
   gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk
   tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk
   leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a
   pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban,
   hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Életünk nehéz
   szakaszaiban legyen számunkra megerősítő annak tudata, hogy Isten a
   mennyországba, az örök boldogságba hív minket.