2017. október 1. - Évközi 26. vasárnap

   Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: "Erről
   mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és
   így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! - A fiú azt
   válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament
   a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni
   azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa
   akaratát?" Azt felelték: "Az első."
   Erre Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek: A vámosok és
   utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok
   János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok
   és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még
   utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
   Mt 21,28-32
   Elmélkedés:
   Legyen meg a te akaratod!
   Napjaink embere olykor mindennél fontosabbnak tartja a szabadságot és
   az önrendelkezést, és végtelenül sértve érzi magát, ha valaki
   korlátozni akarná szabadságát. A szabadság és az önrendelkezés alapvető
   emberi érték és jog, amely minden embert és nemzetet megillet. A dolog
   árnyoldala, hogy miközben körömszakadtáig ragaszkodunk saját döntési és
   cselekvési szabadságunkhoz, észre sem vesszük, amikor mások szabadságát
   megsértjük, korlátozzuk. Az emberi szabadság helyes értelmezését
   szintén elhomályosíthatja, ha megfeledkezünk arról, hogy Istennek
   köszönhetjük szabadságunkat és szabad akaratunkat, ugyanakkor mégsem
   függetleníthetjük magunkat tőle, hiszen az ő teremtményei vagyunk. Itt
   jön a képbe az, hogy szabadságunk ellenére szembesülünk szabadságunk
   határaival, el kell fogadnunk azt a tényt, hogy egy felsőbb erő, isteni
   hatalom irányítja életünket. Egyesek kiszámíthatatlan véletlennek vagy
   a sors szeszélyének nevezik az életet és az élet rendjét meghatározó
   felsőbb erőt, a hívő ember pedig Istennek. Lelki fejlődésünk útján
   örömmel fedezzük fel azt, hogy Isten törvényei jók, nem korlátozni
   akarják szabadságunkat, hanem ahhoz szükségesek, hogy a helyes irányban
   vezessék életünket, ahogyan a folyó két partja közrefogja és tereli a
   vizet. Nagy károk keletkeznek, ha a víztömeg áttöri a gátat és nem
   marad meg a folyómederben.
   Ha hívő családban nőttünk fel, akkor gyermekkorunktól fogva imádkozzuk
   a Miatyánkban: Legyen meg a te akaratod. Lassanként megtanuljuk, hogy
   úgy tekintsünk a világ történéseire és személyes életünk eseményeire,
   mint amelyek Isten akaratának köszönhetőek. A lelki kamaszkorban Isten
   akaratával szembeállítjuk saját akaratunkat, az ő szándékaival
   szembeállítjuk saját elképzeléseinket, az ő törvényeivel szembeállítjuk
   azt, amit mi tartunk jónak. Aztán egy idő után, lázadásunk után, a
   bűnös élet kudarcai után megnyugszunk, visszatérünk hozzá, s belátjuk,
   hogy Isten jót akar nekünk, szeret minket, s e visszatalálásnak
   köszönhetően egyre bátrabban, egyre szabadabban mondjuk ki: Legyen meg
   a te akaratod. Egyre inkább szükségét érezzük annak, hogy ne a magunk
   feje után menjünk, hanem megismerjük Isten szándékait és az ő
   szolgálatába állítsuk életünket. Természetesen ennek csak akkor van
   értelme és akkor fogja megadni életünk boldogságát, ha nem
   rabszolgaságnak tekintjük, hanem valóban szabadon fogadjuk el Isten
   akaratát.
   A mai evangéliumban Jézus egy példabeszédet mond az apáról és két
   fiáról. Amikor az apa előadja kérését, az egyik fiú ugyan elutasította,
   de aztán megbánta ezt és teljesítette, amit apja kért tőle. A másik fiú
   nagyon készséges volt a szavak szintjén, de mégsem ment dolgozni, nem
   tette meg, amit apja kért. A példázat tanulságát a hallgatóság is
   rögtön felfogja. Amikor ugyanis Jézus azt kérdezi tőlük, hogy a két fiú
   közül melyik teljesítette az apa akaratát, akkor egyértelműen azt
   válaszolják, hogy az első.
   Még az első fiú viselkedésénél is helyesebb, ha mind szavainkkal, mind
   cselekedeteinkkel elfogadjuk Isten akaratát. Legyen ebben példaképünk
   Jézus édesanyja, Szűz Mária. Amikor az angyal közli vele Isten tervét,
   hogy ő legyen a Megváltó édesanyja, akkor készséggel válaszolja: "Íme
   az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!" (Lk 1,38).
   Isten akaratának elfogadása nem az élet feladása, nem a szabadság
   feladása, hanem teljes bizalom Isten iránt, ráhagyatkozás a
   gondviselésre.