2017. szeptember 3. - Évközi 22. vasárnap

   Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra,
   hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől,
   főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a
   halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: "Isten ments, Uram!
   Ez nem történhet veled!" Mire ő Péterhez fordult: "Távozz tőlem, sátán!
   Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az
   emberekére!"
   Azután így szólt tanítványaihoz: "Ha valaki követni akar engem, tagadja
   meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg
   akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét,
   megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
   megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe
   saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében,
   angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint."
   Mt 16,21-27
   Elmélkedés:
   A kicsinyek Istene
   Szent Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus
   a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről és halálról, illetve
   feltámadásáról beszél apostolainak. Az első ilyen jövendölést olvassuk
   a mai napon. Az Úr szavai Péter apostol tiltakozását váltják ki. A
   következő alkalom után már nincs hasonló ellenkezés sem Péter, sem
   mások részéről, csak annyit jegyez meg az evangélista, hogy az
   apostolok "nagyon elszomorodtak" a szenvedés hallatán. Harmadszor
   útközben Jeruzsálem felé beszél Jézus ismét a reá váró szenvedésekről
   és feltámadásáról (vö. Mt 20,17-19), amelyet időben már egészen
   közelinek érez, s amely hallatán versengés tör ki az apostolok között,
   hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Az
   apostolok ekkor még kevésbé érzékenyek Jézus szenvedésére, nem értik
   szavait és nem foglalkoztatja őket a probléma. Az is meghúzódik a
   háttérben, hogy az apostolokra és a tanítványokra is erős hatást
   gyakorolt a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy
   király, egy uralkodó lesz. Mesterüktől, Jézustól azt várták, hogy
   uralkodóként majd megfelelő helyet biztosít nekik.
   Jézus nem csak elméletben ismeri a szenvedést, hanem a gyakorlatban is
   találkozik vele. Egyrészt akkor, amikor vándorútjai során hozzá viszik
   a betegeket a gyógyulás reményében, másrészt a keresztúton, amikor maga
   is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való
   találkozásaiból láthatjuk, hogy Jézus nem szüntet meg minden emberi
   nyomorúságot, de próbál vigasztalást nyújtani, igyekszik letörölni a
   könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést,
   amely szerint a betegség minden esetben valamilyen bűn következménye és
   Isten büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes
   elviselésével pedig azt mutatja meg a mi Urunk, hogy a szenvedéseknek
   is van értelme, hiszen halála a megváltásunkat szolgálta.
   Jézustól távol áll a nagyravágyás. Azt tanítja és arra ad példát saját
   életével, hogy legyünk alázatosak és törekedjünk mások szolgálatára. Ez
   a gondolkodásmód, ez a lelkület soha nem állt távol azoktól, akiket
   Isten kiválasztott valamilyen feladatra és ők igyekeztek e hivatáshoz
   hűek maradni.
   Érdemes felidéznünk a Szentírásból néhány olyan személy alakját, akik
   nem uralkodni vágyó királyok voltak, hanem egészen egyszerű emberek.
   Olyan emberek, akik nem kortársaik, hanem Isten szemében voltak nagyok,
   mert vállalták a kicsinység alázatát. Gondoljunk Jákob fiára, Józsefre,
   akit a saját testvérei adtak el rabszolgának. És gondoljunk Sámuel
   prófétára, aki már gyermekként az Úr szentélyében szolgált. És ott
   vannak a betlehemi pásztorok és az apostolokká lett halászok, mind-mind
   egyszerű emberek. Gondoljunk Máriára, akinek alázatosságára letekintett
   az Isten és Szent Józsefre, aki verítékes munkával szolgálta családját.
   Felidézhetjük a kánai menyegző házaspárját, akik olyan szegények
   voltak, hogy még elegendő boruk sem volt. És előttünk áll a kánaáni
   asszony, akivel Jákob kútjánál találkozik Jézus, és aki alázattal
   elismeri, hogy minden emberi kapcsolata tönkrement. Eszünkbe jut a
   beteg ember a Beteszda-fürdőben, akinek "nincs embere", aki
   szolgálatára lenne, valamint a naimi özvegyasszony, aki egyedül marad
   fiának halála után.
   A mi Istenünk a gyengén tanulók, az írni-olvasni nem tudók, a
   munkanélküliek, a hajléktalanok, a csalódottak és megcsaltak, az
   elkeseredettek és menekültek, a kisemberek és a kisgyermekek Istene.