2017. május 7. – Húsvét 4. vasárnapja

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” 
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

Jn 10,1-10

Elmélkedés:

Indulj el utadon! 
 A mai napon, húsvét 4. vasárnapján Papi és Szerzetesi Hivatások Világnapját ünnepli Egyházunk. Jó Pásztor vasárnapnak is nevezzük ezt az ünnepet, egyrészt azért, mert az evangélium Jézust, mint Jó Pásztort állítja elénk, másrészt azért, mert minden pap és szerzetes arra kap meghívást, hogy jó pásztorként gondoskodjon a rábízottakról, Isten népéről. 
Nem minden ember foglalkozik azzal, hogy mi a hivatása, van-e egyáltalán neki valamilyen sajátos hivatása, feladata az életben. Sokan sem fiatalkorukban, sem később nem teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy van-e életüknek különösebb célja, vár-e tőlük valamit Isten? Nem nyugtalanítja őket, hogy megfelelnek-e a teremtő Isten elvárásainak. Mások viszont észreveszik, hogy milyen belső erők mozgatják őket döntéseikben és cselekedeteikben, felfedezik sajátos képességüket, amelyeket az evangéliumok nyelvén talentumoknak nevezünk. Elindulnak, hogy fejlesszék képességeiket, mert megértik, hogy Istentől kapták azokat és kötelességük azok fejlesztése, használata mások javára. 
A papi hivatás lényegét, titkát nehéz megragadni. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy valaki meghoz egy határozott döntést és személyesen elkötelezi magát egy feladat végzésére, hanem arról, hogy Istentől megszólítást, meghívottságot érez és önzetlenül átadja önmagát annak a feladatnak a szolgálatára, amelynek teljesítésére Isten hívja. Belső indíttatás, elköteleződés és hivatástudat nem csak a papoknál és a szerzeteseknél létezik. Nagyon sokan hivatásuknak érzik szülői feladataikat, gyermekeik nevelését. Orvosok, pedagógusok esetében is joggal beszélhetünk arról, hogy mások gyógyítását vagy tanítását hivatásként élik meg. Sokan csatlakoznak önkéntesként karitatív szervezetekhez, mert munkájuk mellett hivatásuknak érzik azt, hogy másokon segítsenek önzetlenül és szeretettel végzett szolgálatuk által. Amikor valakit a hivatásával kapcsolatban kérdeznek és azt próbálják megtudni tőle, hogy miért választotta éppen azt, amelyet gyakorol, akkor sokféle motivációt lehet felsorolni, amelyek a döntésben befolyásolták és a megvalósítás irányába terelték, de mindig marad egy homályos folt, egy megmagyarázhatatlan elem. A papi hivatás esetében azért van ez így, mert Isten csendes munkáját, amely hatással van egy fiatal lelkére, nehéz tetten érni. 
A pályaválasztás időszakában sok fiatal teszi fel önmagának a következő kérdéseket: Mi a hivatásom? Honnan tudhatom meg, hogy van-e hivatásom? E kérdések mögött jól kitapinthatóan ott húzódik a bizonytalanság. Vannak fiatalok, akiket a legnagyobb jószándék vezet, szeretnének Istenért és az emberekért valami szépet tenni, nem ragaszkodnak tehát önző elképzeléseikhez és nem álmodoznak fényes karrierről, mégis éveken keresztül csak gondolkoznak, őrlődnek, tétováznak, nem képesek egész életre szóló döntést hozni. Természetesen megfontoltan kell dönteni, de a megfontoltság mellé érdemes odatenni a bátorságot és a bizalmat, hogy majd Isten segíteni fog a hivatás teljesítésében. Amíg valaki csak azon töpreng, vajon mi a hivatása, addig nincs semmilyen hivatása. De ha elindul egy úton, mégpedig azzal a bátorsággal és bizalommal, hogy Isten segít majd neki, hogy végighaladjon ezen az úton, annak már van hivatása és megtalálta azt. 
A bizonytalankodó fiataloknak szól az üzenet: Ne tétovázz és ne várakozz sokáig! Indulj el saját utadon és Isten majd vezetni fog!