2017. március 12. – Nagyböjt 2. vasárnapja

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”

Mt 17,1-9

Elmélkedés:

A dicsőség fényében 
Hétpettyes katicabogár téved a szobámba, csak akkor veszem észre, amikor már leszállt az egyik virágra. Nem pihenni jött, sietősen mászik fel a növény egyik szárán, a csúcsára érve toporzékol egy kicsit, majd megfordul és lemászik. Egy másik levélre ugyanolyan sietősen kapaszkodik fel, de onnan sincs tovább út, ezért ismét lefelé veszi az irányt. Próbálkozik még néhányszor, aztán talán megunja, ezért kiterjeszti szárnyait és elröppen a fény, az ablak felé. Közben elgondolkodom: vajon milyen érzés lehetett neki, amikor először jött rá, hogy repülni is tud? A katicabogár nem tekinti felesleges fáradozásnak, hogy fel és le mászik a fűszálakon és más növényeken, mert bármelyikről tovaszállhat. 
Nagyböjt második vasárnapján egy magaslatra hív minket az evangéliumi történet, Jézus színeváltozásának jelenete. Lélekben csatlakozunk a három kiválasztott apostolhoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, hogy az Úr vezetésével felmenjünk a hegyre. Életünk során sokszor megjárjuk ezt a lelki magaslatot, eljutunk az Istennel való találkozás helyére, megtapasztaljuk Isten közelségét és jelenlétét, de mindannyiszor le kell jönnünk a hegyről, ahogyan a három apostol is lejött a színeváltozás után, és miként a katicabogár is lemászik a növényen. De életünk során egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy „vannak szárnyaink.” Ugyan nem a magunk erejéből, hanem Istennek köszönhetően fogunk eljutni a mennybe, de jó tudnunk, hogy nem kell a mélybe süllyednünk, nem fogunk teljesen megsemmisülni, hanem Isten kegyelme felemel minket. 
A színeváltozással az lehetett az Úr célja, hogy felragyogtassa isteni dicsőségét a kiválasztott három apostolnak és megmutassa nekik, milyen dicsőség vár rá és minden emberre a mennyországban. Az apostolok szemét elkápráztatta a látomás, a dicsőségben ragyogó Krisztus látványa, de itt most nem éreznek félelmet. Isten közvetlen jelenléte sok esetben félelmet ébreszt az emberben, de jelen esetben nincs erről szó. Zavarodottak, csodálkoznak, de nem rettegnek, hanem maradni szeretnének. Erre utal Péter megjegyzése, miszerint jó nekik az isteni fényben tündöklő Jézus közelében lenni, és szeretnék, ha ez az élmény tovább tartana. A csodálatos színeváltozás azonban nem tart sokáig, vissza kell térniük a mindennapokba, le kell jönniük a hegyről. Szívükben azonban ott őrzik az élmény emlékét, és talán éppen ez fog nekik erőt adni Jézus kereszthalála láttán. 
Az esemény jelentős mozzanata az a titokzatos hang, amely a Jézust körülvevő felhőből hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Minden kétséget kizáróan ez a mennyei Atya hangja, az ő tanúságtétele Jézusról, a Fiúistenről. Az Atya szavaiból tudja meg Péter, Jakab és János, hogy ki valójában Jézus. A feltámadáskor szintén az Atya fog cselekedni, a feltámasztással azt fogja igazolni, hogy Jézus az ő szeretett Fia. A húsvét ünnepe az Isten-látás, a Feltámadottal való személyes találkozás napja lesz számunkra, mert a feltámadt Krisztus megmutatja isteni dicsőségének teljességét.