2023. november 19. – Évközi 33. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszol: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszol: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30

Elmélkedés

Az Úr eljövetelet várva
Jézus egyik legismertebb és a tanulság szempontjából egyik legkönnyebben megjegyezhető példabeszédét olvassuk a mai napon az evangéliumban. A szentírásfordításokban általában ezt a címet szokták adni ennek a résznek: A talentumokról szóló példabeszéd. Pedig a Jézus által mondott történet nem a talentumokról, nem nagy értékű pénzről szól, hanem a talentumokkal gazdálkodó emberekről, szolgákról. A példázat szereplői a szolgák, akikben megbízik a gazda, aki nyilvánvalóan vagyonos ember, akinek komoly elvárásai lehetnek, s vannak is azokkal szemben, vagyonát vagy annak egy részét rábízza. A szolgák többsége saját felelősségét és szeretné megfelelni a gazda elvárásainak, ezért kereskedni kezdenek a rájuk bízott pénzzel. Ennek eredményeként az úr megérkezéséig mindegyikük ugyanannyit szerez még, mint amennyit eredetileg kapott, kivéve egyetlen szolgát, aki lustaságból és félelemből inkább elásta ura vagyonát, s most csak ezt tudja visszaadni.
A példázat értelme világos. Jézus az úr, és mi, emberek vagyunk a szolgák. Tudjuk, hogy számadással tartozunk Istennek mindarról, amit földi életünk során kaptunk és itt nem csupán az anyagi javakra kell gondolnunk. Az anyagiakat is fel tudjuk helyesen használni, ha azt nem csak magunkra, hanem például a szegények támogatására költjük. De még ennél is fontosabb, hogy a jó tulajdonságaikat és képességeinket arra használjuk, hogy a magunk és mások üdvösségét előmozdítsuk.
A hívő emberre jellemző, hogy szüntelenül várja Urának eljövetelét. A hitvallásban azt imádkozzuk, hogy Jézus „ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat.” A szentmisében pedig közvetlenül az átváltoztatás után Jézus fordul meg imádságunkkal: „hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” Mi keresztények, Jézus mennybemenetele óta ebben a Krisztust váró korban élünk, olyan időben, amikor Krisztus dicsőséges második eljövetelét várjuk. Erről a várakozásról soha nem szabad elfeledkeznünk, hiszen akkor a hűtlen szolgákhoz hasonlítanánk, akiket meglepetésként és felkészülten ér az úr érkezése. Ne veszítsük el éberségünket!
Várakozásunk nem tétlenséget jelent, hanem azt, hogy szem előtt tartva a ránk váró ítéletet, felelősséggel használjuk mindazt, amit Isten ránk bízott. Nem elegendő a hagyományok őrzése és azokhoz való ragaszkodás, hanem fejlődünk és növekedünk kell. Kamatoztassuk emberi értékeinket!
Az Úr eljövetelet próbatételek előzik meg, hogy magad az Egyházat és annak tagjait is érintik. Az Egyház szüntelenül várja Krisztus visszatérését, amely a történelem minden pillanatában bekövetkezik, de előbb át kell mennie a próbatételeken. Az ítéletig együtt növekszik a konkoly a búzával, a rossz a jóval. A végső időkben maga Isten fog győzelmet aratni a rossz felett. A próbatételek közepette se veszítsük el reményünket!
Krisztus eljövetele ítéletet jelent az emberek számára, tehát mindenkinek számot kell adnia hitéről. Máté, Márk és Lukács evangéliuma ezt az ítéletet, illetve számonkérést inkább a távoli jövőbe, a végső időkre helyezi, ezzel szemben János evangélista azt kéri, hogy az ítélet már azáltal megtörtént, hogy az Atya elküldte Jézust a világba, s minden embernek állást kell adni. , hogy hisz-e őbenne. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki viszont nem hisz, az ítéletet von magára (vö. Jn 3,18-19). Az ítélet szempontjából tehát a hit, a mi személyes válaszunk a döntő. Ezért írja Lukács evangélista a következőket: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Őrizzük meg hitünket, hogy Krisztus eljövetelekor fel tudjuk azt mutatni!