2022. július 24. – Évközi 17. vasárnap

Evangélium

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,1-13

Elmélkedés

A legértékesebb kérés
Minden vallási közösségnek vannak saját imái, amelyről könnyen fel lehet ismerni, hogy egy személy melyik csoporthoz tartozik. A keresztények közös imája a Miatyánk, amelyet szerte a világon imádkoznak Krisztus követői.
A mai vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy a tanítványok az imádkozó Jézust látva azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés teljesítésére ő a Miatyánk néven ismert imádságot mondja nekik. Az Úr imája forradalmi szemléletváltást hozott az imádkozásban. Jézus ugyanis arra bátorít minket, hogy Istenre ne úgy tekintsünk, mint az egész világ teremtőjére és mindenható urára, amely természetesen igaz rá, hanem mint barátra, családtagra, atyára. Istennek ilyen módon való megszólítása rögtön bensőségesebbé teszi az imádkozást. Talán mi magunk is könnyen abba a hibába esünk, hogy úgy tekintünk az imára, mint az Isten és az ember közötti kapcsolatra, de olyan helyzetben, hogy az ember világa és az Isten világa egymástól távol van és az ima kapcsolatot teremt a két távoli világ között. Jézus szavai szerint egészen más a kapcsolat az Isten és az ember között, hiszen családtagok vagyunk, mi Isten gyermekei, ő pedig a mi mennyei Atyánk.
Ebből az alaphelyzetből nézve egészen természetes az, hogy gyermeki bizalommal fordulunk Istenhez kéréseinkkel, aki szeretettel figyel ránk és szeretettel gondoskodik földi és örök életünkről. A napjainkban sokat emlegetett emberi méltóság Isten ajándéka számunkra, s e méltóság alapja az, hogy Isten gyermekei vagyunk. E méltóságunk tudatában imádkozzunk mindig Istenhez!
Amikor Jézus megtanítja, tanítványaira bízza a Mi Atyánk kezdetű imát, akkor nem csupán imádkozni tanítja őket, hanem útmutatást is ad az ő követéséről. Krisztus tanítványainak megkülönböztető jelévé válik, hogy Atyának szólítják, szólíthatják Istent, akire életüket bízzák. Jézus tanítványai Isten országát várják és állandóan annak megvalósulásán dolgoznak. A mindennapi kenyér kérése arra utal, hogy Istentől várjuk mindazt, ami az életünkhöz szükséges. A legbátrabb kérésnek azt nevezhetjük, hogy Istenhez fordulhatunk bűneink bocsánatáért, aki irgalmasságában eltörli azokat, de egyúttal az ő jóságát utánozva nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. A gonosz lélek kísértéseitől ugyan Isten nem óv meg bennünket teljesen, de erőt ad ahhoz, hogy elutasítsuk azokat és mindig Istent válasszuk, megtartva az ő törvényeit. A kitartó imádkozás az Isten melletti hűséget és kitartást eredményezi.
Amikor imáinkban Istenhez fordulunk, valamiféle jót szeretnénk elérni, megszerezni. Nem anyagi javakra, hanem inkább lelkiekre gondolhatunk. E javakat Istentől várjuk, tőle kérjük. Imádságunkkal tehát elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére. A kitartóan végzett imádság és kérés mögött természetesen nem követelőző lelkület húzódik meg. És nem számíthatunk arra sem, hogy Isten minden kérésünket feltétlenül teljesíti. Ehelyett kettős bizalom él bennünk. Egyrészt reméljük, hogy meghallgat minket, másrészt bízunk abban, hogy a javunkra váló kérések teljesülnek.
Isten mindig többet ad nekünk, mint amit mi kérünk tőle. A legértékesebbet szeretné mindannyiunknak megadni: az üdvösséget. Kérjük ezt imáinkban a magunk és szeretteink számára. Ez a legértékesebb kérés.