Napi evangélium

2016. december 4. – Advent 2. vasárnapja

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”

Mt 3,1-12

Elmélkedés:

A pusztában kiáltó szó
Minden művész vagy tudós ember végigjárja a maga fejlődésének útját, amely valahol ott kezdődik, hogy rácsodálkozik mások alkotására. Megragadja őt a művészi szépség vagy a tudományos eredmény, és felébred benne a vágy, hogy ő is hasonló értéket hozzon létre. Ehhez persze éveken át kell tanulnia, dolgoznia, küzdenie. Kezdetben még másokat utánoz, az általa eszményinek tartottakat másolja, a legkiválóbbakat választja mesterének, majd egy idő után már próbál kibújni az ő árnyékukból. Próbálja felülmúlni mestereit, s végül, ha valóban párosul benne a tehetség és a szorgalom, előbb-utóbb rátalál a maga útjára, önálló művészi alkotásokat hoz létre vagy új tudományos eredményeket ér el. A művészi alkotói vágy, az új meglátásokat hozó felfedezői kíváncsiság, az önálló személyiséget megmutató törekvés dicsérendő minden művészben és tudósban.
Ehhez hasonló fejlődési folyamatot a vallásosság útján, a hit útján, Isten megismerésének és a vele való egyesülésnek az útján is átélünk, bár a folyamat végső eredménye itt nem a teljes önállóság és függetlenség, hiszen a végtelen és mindenható Istent emberi képességeinkkel nem tudjuk felülmúlni. A lelki fejlődés célja az, hogy egyre jobban hasonlítsunk a szent Istenhez, aki az életszentségre hív minket. Ezen az úton sokszor megtapasztaljuk esendőségünket, gyengeségeinket, bűnösségünket. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan már az elején megállnak az életszentség útján, és nem éreznek magukban erőt a továbbhaladáshoz.
Akár éppen megtorpanunk, akár lelkesen haladunk az életszentség útján, új erőt adhat nekünk Keresztelő Szent János buzdítása és életmódja. Mondhatnánk, hogy a maga útját járta. Nem városban vagy kisebb településen, nem a társadalom többi tagjával együtt él, hanem lakhelyéül a pusztát választotta. Öltözete egészen egyszerű, minden pompát nélkülöz. Az étkezés tekintetében megelégszik azzal, amit a természet, a puszta ad neki, sáskát és vadmézet eszik. Mindezeket ne tekintsük különcségnek, hiszen kortársai sem így vették, hanem személyében felismerték a prófétát, az Isten által küldött embert, akinek szavára érdemes odafigyelni. Ilyen módon furcsa életmódja felhívás volt a nép számára, hogy felfigyeljenek rá, elmenjenek hozzá és meghallgassák Isten üzenetét. Keresztelő János valójában mégsem a maga útját járta, hanem azt tette, amit Isten kért tőle.
János fellépését egy olyan időszak előzte meg, amikor Isten hosszú időn keresztül nem küldött prófétákat a választott nép számára. Az evangéliumban szereplő pusztaság ebben az értelemben nem csupán azt a helyet jelöli, ahol János él és tanít, hanem utal az időre is, azaz a csend korszakát követően most János által újra felhangzik Isten üzenete. János tudatában van annak, hogy milyen ellentétben áll Isten szentsége és a nép bűnös életmódja, ezért üzenete inkább fenyegetés, mintsem vigasztalás. Szavai szerint egyetlen bűnös sem kerülheti el Isten büntetését. A jogos isteni ítélettől való megmenekülés egyetlen lehetősége a megtérés, a bűnbánat, az életmód gyökeres megváltoztatása. Ezért gondol János úgy az eljövendő üdvözítőre, mint az isteni ítélet végrehajtójára. Ez a kép a Megváltó születésével és Jézus fellépésével módosul. Lassan megértjük, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében nem az embereket elítélő és megbüntető megváltót küldött, hanem valódi szabadítót, aki a megbocsátás örömhírét hirdeti.