Napi evangélium

2016. július 3. – Évközi 14. vasárnap
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Lk 10,1-12. 17-20

Elmélkedés:

Szüntelenül úton lenni
Az új autópályák vagy nagyobb jelentőségű utak építése általában hónapokig vagy évekig eltart. Munkások és munkagépek százai dolgoznak a területen, amely az építkezésnek köszönhetően teljesen átalakul. Erdőket vágnak ki, völgyeket ívelnek át hidakkal, dombokat szüntetnek meg, hogy minél egyenesebb legyen az új út. A közelben élők nap mint nap láthatják a táj folyamatos átalakulását, aki pedig csak az új útvonal elkészülte után jár arra, szinte rá sem ismer a vidékre, amelyet évekkel korábban látott. Utak azonban nem csak így keletkeznek. Egy másik lehetőség, hogy valaki gyalog elkezd járni egy számára kedvező helyen, napról napra ösvényt tapos magának, egy idő után pedig mások is használni kezdik az általa kijárt új utat. Az első napokban talán nem is gondolt arra, hogy mások is fognak járni azon az úton, amelyet ő kezdett „építeni.” Lényeges, hogy minden út elindul valahonnan és megérkezik valahová. Az ember ismeri, tudja, hogy hová vezet egy-egy út, s csak akkor van értelme elindulni azon, ha oda szeretne menni, ahová az az út vezet.
A ma vasárnap evangéliuma azt az eseményt írja le, amikor Jézus kiválaszt tanítványai közül 72 személyt, akiket útnak indít. Indulásuk előtt tanácsokkal látja el őket feladatukkal, tevékenységükkel kapcsolatban. Lukács evangélista leírásából nem derül ki, hogy a kiválasztottak mennyi ideig voltak távol, azt viszont fontosnak tartja megjegyezni, hogy visszatérésük után örömmel számoltak be Mesterüknek arról, hogy szolgálatuk, amelyet Jézus nevében végeztek, eredménnyel járt.
Az Egyház, amely napjainkban az Úrtól kapott küldetését teljesíti, egyrészt régi utakon jár, másrészt új utakat készít. Ragaszkodunk a régi utakhoz, amelyeket az apostolok és Jézus egykori tanítványai kezdtek el kitaposni. Nem akarunk elszakadni a gyökerektől, az eredettől, mert az évszázadok alatt kialakult utak, módszerek kiállták az idők próbáját. A világ fejlődése azonban szüntelenül arra hív minket, hogy az új lehetőségeket, az új utakat is keressük. Olyanokat, amelyeken eljuttathatjuk Isten üzenetét napjainkban az emberekhez. Miközben tehát Egyházunk őrzi a hagyományokat és azokra épít, nem mondhat le arról az igényről, hogy korszerű legyen. E két jellegzetességet nem érdemes szembeállítani egymással olyan módon, hogy csupán az egyiket tartjuk jónak, a másikat pedig elutasítjuk. Isten üzenetének közvetítése hitelesen végezhető mindkét módon, azaz hagyományos módszerekkel és újszerű módon egyaránt. Csak pontosan tudnunk kell, hogy honnan, kitől indul ez az út, az evangélium hirdetésének útja. E feladattal, küldetéssel Jézus Krisztus bíz meg bennünket. És mindig szem előtt kell tartanunk azt is, hogy hová vezet ez az út, tudniillik azokhoz az emberekhez, akik az igazságot keresik, Isten szeretetére vágyakoznak és az üdvösségre szeretnének jutni. Az út tehát, amely az Egyház és minden keresztény ember útja, Istentől indul és Istenhez vezet.
Miként annak tudata, hogy Krisztus követségében járnak, elegendő volt az egykori küldötteknek és nem volt szükség szolgálatuk teljesítéséhez semmilyen eszközre, ugyanúgy napjaink küldötteinek is elég az, hogy Jézus nevében szolgálhatnak. S miként egykor a tanítványok számíthattak az emberek jóindulatára, ugyanígy a krisztusi küldetést hűségesen végzők is számíthatnak arra, hogy munkájukat jószívvel fogadják és eredménnyel járnak. Legyen a krisztusi úton járók munkája mindig Isten dicsőségére! Isten nem csak az út kezdete és vége, hanem a Fiúisten maga az út, hiszen Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).