2019. december 22. – Advent 4. vasárnapja

Evangélium

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Szívem csendjében
Az adventi vasárnapok elmélkedéseiben abból a gondolatból indultunk ki, hogy velünk az Isten. Aztán megnéztük negatív tapasztalatainkat is, azt, hogy miért érezzük olykor, hogy nincs velünk az Isten vagy azt, hogy ellenünk van. Ma, az utolsó adventi vasárnapon visszakanyarodunk az eredeti gondolathoz, amellyel az evangéliumban találkozunk, s amely Izajás próféta jövendölésében nyer megfogalmazást: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Már csak nagyon rövid idő választ el minket karácsonytól, Jézus születésének ünnepétől, ezért ilyenkorra már jogos szívünk örvendezése. Eljön közénk az Isten, hogy velünk legyen.
Az evangéliumban Szent Józsefről hallottunk, akinek a jegyese volt Mária. Amikor József észrevette, hogy Mária gyermeket vár, akkor sok mindent gondolhatott, de azt biztosan nem, hogy vele van az Isten. Tudta, hogy a gyermek nem tőle származik. Neki is volt egy terve: az eljegyzés már megtörtént, hamarosan feleségül veszi Máriát, aztán gyermekeik születnek és nyugodt lesz a családi életük. De valaki keresztülhúzta számítását. Kezdetben még nem tudja, hogy ki, de aztán a látomásból kiderül, hogy Isten volt.
Mária szintén nincs könnyű helyzetben. Gyermeket vár, de a gyermeknek nincs földi apja. Tudja, mert az angyali üdvözletből megtudta, hogy Isten kegyelméből, a Szentlélek erejéből fog gyermeke születni. Ki hinne neki, ha elmondaná ezt az embereknek? Hogyan magyarázza ezt el jegyesének, Józsefnek? Jó, ezt a dolgot Isten megoldotta, József megnyugtató választ kapott. S ha József elfogadja Isten rendelkezését, mintegy örökbe fogadja a születendő gyermeket, akkor Máriának nem kell magyarázkodnia a családtagok, a rokonok előtt sem. Isten okozott egy kis problémát mindkettőjük életében, de aztán gyorsan el is simította az ügyet. Mária és József megtapasztalták, hogy velük van az Isten.
Az adventi időszak Istennel való kapcsolatunk vizsgálatára és megújítására hív minket. Arra gondolunk, hogy neki, a teremtő Istennek köszönhetjük az életünket, és ezért kifejezzük hálánkat. Aztán megköszönjük neki, hogy gondoskodik rólunk. Azért is hálával tartozunk, hogy Isten kapcsolatba lép velünk, szól hozzánk, tanításával vezet bennünket. Mindez az ő szeretetének a jele, miként az is, hogy velünk van, azaz hétköznapjainkban is érezhetjük jelenlétét és szeretetét. Jézus ezt ígérte mennybemenetele előtt: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,20). Adventben különösen is megtapasztalhatjuk ennek az ígéretnek a beteljesülését.
Az advent az elcsendesedés időszaka. Isten csendben vár ránk, s mi a csendben és önmagunk elcsendesedésében találunk rá. Nem könnyű megteremtenünk azt a belső csendet, amelyben Isten szólal meg. Pontosabban egyedül ő szólal meg, mert semmi más evilági zajt, hangot és zörejt nem engedünk lelkünk legmélyére. A csend nem csak szánk némaságát jelenti és nem csupán környezetünk zajának kizárását, hanem a szívünk csendjét. Az Istennel való egyesülés csendjében mi is megszólalunk, imádkozunk. Az ima megszólalások és elhallgatások sorozata. Amikor Isten szól hozzám, akkor én elhallgatok, csendben figyelek rá. Amikor pedig ő hallgat el, akkor én kezdek el szólni hozzá. Az ima légkörében értem meg, hogy akire várok, akinek születését várom, az szüntelenül velem van és szívem csendjében szól hozzám.