2019. július 28. – Évközi 17. vasárnap

Evangélium

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: 
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. 
Jöjjön el a te országod. 
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. 
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk 
minden ellenünk vétőnek. 
És ne vígy minket kísértésbe.” 
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. 
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." 
Lk 11,1-13

Elmélkedés

Isten meghallgat 
Egy katolikus iskolában, tanárok számára tartott lelkinap végén, egy fiatalember jött hozzám, akit neve alapján hirtelen nem is tudtam hová tenni. Röviden meséli, hogy már négy éve itt tanít angol nyelvet a gyerekeknek, nagyon jól érzi magát a katolikus intézményben, és most szeretne nekem köszönetet mondani, mert korábban rendkívül jó tanácsot adtam neki. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor is találkozhattunk, de cserbenhagyott a memóriám. Azt már mondanom is felesleges, hogy a jótanácsra végképp nem emlékeztem. Csodálkozásomra és kérésemre segített, szóról szóra idézte, hogy mit mondtam neki: „Ha minden nap imádkozol azért, hogy szeretetteljesebb, megértőbb és türelmesebb legyél az emberekhez, akkor majd Isten megadja neked, hogy mindenkivel ilyen legyél.” Aztán mindjárt azzal folytatta, hogy ennek a tanácsnak milyen nagy hasznát vette, azóta tényleg minden nap imádkozik ezekért a lelki tulajdonságokért, és most tapasztalja, hogy szeretetteljes, megértő és türelmes tanítványaival, munkatársaival és családtagjaival. Egy kis büszkeség ébredt szívemben, ami elfeledtette velem, hogy még mindig nem tudom, kinek és mikor is adtam ezt a tanácsot. Nem mintha valami nagy bölcsesség lett volna és nem mondtam volna papi életem során száz és száz embernek hasonlót, de jól esett, hogy utólag megköszönte. Tudtam én, hogy mindez nem az én érdemem, ezért evangéliumi okossággal válaszoltam neki, miszerint a jó mag jó földbe hullott, s ne csak nekem, hanem a Jóistennek is köszönje ezt meg. Helyeslően bólogatott, aztán mosolyogva hozzá tette, hogy nagyon hasznos volt számára ez a tanács, csak azt elfelejtettem neki mondani, hogy tíz évig tart, amíg mindenkihez szeretettel, megértéssel és türelemmel tud fordulni, tudniillik még gimnazista volt, amikor egy gyónás alkalmával e szavak elhangzottak. 
Ez a kis történet, ez a példa bizonyára jól megvilágítja a mai evangélium mondanivalóját. Jézus története szerint egy ember addig kéri barátja segítségét, amíg az nem teljesíti kérését. Az ezt mondja: „Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” Keresztény, hívő emberként így forduljunk Istenhez kéréseinkkel, de sose gondoljuk azt, hogy ezek a kérések azonnal teljesülni fognak. Azt se várjuk, hogy Isten mindent pontosan úgy fog teljesíteni, ahogyan azt mi elképzeljük és elé terjesztjük imáinkban. Meg kell tanulnunk jót és helyesen kérni. Jóért, azaz olyan dolgokért imádkozni, ami lelkünk javára szolgál. Nem csak magunk, hanem mások számára is kérnünk kell Isten segítségét és kegyelmét. E szempontok ugyanis távol tartják az önzés lelkületét imáinktól. Továbbá helyesen kell kérnünk, azaz nem a magunk akaratához és elképzeléseihez kell ragaszkodnunk, hanem el kell fogadnunk Isten akaratát, bíznunk kell abban, hogy ő valóban csak azt adja nekünk, ami lelki fejlődésünket szolgálja. Ezt a szintet akkor érjük el, ha már nem csak mi mondjuk a magunkét Istennek, hanem meghallgatjuk őt is. Ha elcsitulnak fejünkben a gondolatok és szívünkben az érzések hullámai, akkor majd Isten betölti fejünket és szívünket az ő gondolataival és érzéseivel.