Napi evangélium

2016. szeptember 11. – Évközi 24. vasárnap
Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
Aztán így szólt: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Lk 15,1-32

Elmélkedés:

Ugyanazon az úton
Egy kirándulás alkalmával letértünk az útról. Már az első pillanatban rossznak tűnt az ötlet, de úgy gondoltuk, talán így rövidíteni lehet. Kalandra vágyó emberek szoktak kipróbálni ismeretlen utakat, de a többség inkább a biztonságra törekszik. A térkép mindig helyesnek bizonyul, míg az emberi elképzelések, hirtelen jött gondolatok tévesnek. Így történt, hogy mi is letértünk a helyes útról, pedig tudtuk, hogy jobb volna az eredeti tervhez ragaszkodni. Egy idő után kénytelenek voltunk belátni, hogy ez az út nem vezet sehová, rossz döntést hoztunk, vissza kell térnünk ahhoz a ponthoz, ahol még a jó úton voltunk, és onnan kell folytatnunk utunkat. Ehhez csak egyetlen lehetőség van, visszafelé kell haladni a rossz úton. Ilyen helyzetekben már kár okoskodni és még újabb lehetőséget keresni. Ugyanazon az úton kell visszafelé haladnunk, amelyen jöttünk.
A tékozló fiú jól ismerte ezt az igazságot. Ő ugyan nem kirándult, nem a természet szépségét kereste, de szintén a saját feje után akart menni, a maga álmait kergette. Aztán egyszer csak rájött, hogy eltévedt, rossz helyen van, vissza kell fordulnia. Döntését követően elindult visszafelé az atyai házba, mégpedig ugyanazon az úton haladt, amelyen elhagyta otthonát. Ostobaság lett volna részéről, ha újabb kerülőket tesz, tévutakon jár. Esete azt tanítja nekünk, hogy azon az úton kell visszatérnünk Istenhez, amelyen elhagytuk őt.
A mai evangéliumban három példabeszédet olvasunk, amelyek témája azonos. Az első példázat az elveszett bárányról és azt kereső, megtaláló és a nyájhoz visszavezető pásztorról szól. Amikor a pásztor megtalálja az elveszettet, akkor azon az úton indul vele vissza, amelyen jött. Nem vezeti el még veszélyesebb helyekre, nem fárasztja még jobban, nem akarja kioktatni, hogy lám, itt a szakadéknál aztán életedbe került volna a csatangolás, hanem egyenesen visszavezeti. A pásztor nem ostoba, tudja, hogy milyen úton juthatnak vissza a nyájhoz. A második hasonlat az elveszett pénzről szól. A háziasszony tudja, hogy ő veszítette el a pénzt és annak meg kell lennie valahol, mégpedig a saját házában. Nem feltételezi, hogy ellopta valaki, nem másokat akar felelőssé tenni saját hibájáért, hanem tudja, hogy mit kell tennie. Amit ő veszített el, azt neki kell megkeresnie. A harmadik példa pedig a tékozló fiúról szól, aki egy jobb élet vágyával a szívében elhagyja a biztonságot nyújtó családi otthont, de egy idő múlva, saját tévedését beismerve visszatér az atyai házba. Jézus nem arról beszélt, hogy egy másik otthont keresett magának és valahol talált volna olyan otthonra, ahol ugyanolyan szeretetet kapott volna, mint abban a házban, ahonnan származott. A tékozló fiú a saját otthonába tér vissza, a saját apjához, azokhoz, akikhez tartozott, s akiknek a szeretetét, még a bűnös évek során sem felejtette el.
Mindhárom példabeszéd Isten irgalmáról tanít, aki megbocsát, keresi a tőle eltávolodottakat és visszafogadja a bűneiket megbánókat szeretetébe. Isten gyermekei vagyunk, akik néha nagyszerűnek tűnő ötlettel elhagyjuk Istent és azt képzeljük, hogy a boldogságot nélküle is megtaláljuk. Istenhez ugyanazon az úton kell visszatérnünk, amelyen elhagytuk őt. S bár ugyanazon az úton haladunk, egészen másnak tűnik ez az út a másik irányból és egészen más érzés van a szívünkben, mint amikor távoztunk. A visszaúton csak alázattal és bűnbánattal érdemes mennünk, követve az irgalmasság virágait, amelyek mutatják az irányt a megbocsátó Isten felé.

I