2021. szeptember 11. – Szombat

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

Elmélkedés

A jó és rossz, ehető vagy ehetetlen gyümölcsöt termő fákról szóló példabeszéd értelmét Jézusnak ez a kijelentése világítja meg a leginkább: „a szív bőségéből szól a száj.” Ha valaki felebarátjáról, történetesen a keresztény közösség egy másik tagjáról negatív tartalmú ítéletet fogalmaz meg, az valójában saját rosszindulatát mutatja ki ezzel, azaz mintegy elárulja önmagáról, hogy szíve mélyén mennyi rosszakarat rejlik. Ő a rossz fa, amely ehetetlen, rossz gyümölcsöt terem. Aki pedig inkább a jó tulajdonságokat veszi észre embertársában és azokat hangoztatja, arról jogosan gondolják mások, hogy jóindulat él szíve mélyén mindenki iránt. Ő az a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem.
Ezt a mondanivalót viszi tovább a homokra és a sziklára épített ház, amelynek igazi értelmét a hasonlat bevezető része világítja meg. Nem elég hallgatni Jézus tanítását, hanem tettekre is kell azt váltani. S ehhez hozzátehetjük: nem elegendő szavakkal beszélni a jóról, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia a bennünk lévő jószándéknak. Keresztény életünk nem szép szavakból, ünnepélyes hitvallásokból és jelképes cselekedetekből áll, hanem ehhez az embertársunknak végzett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. Ha vallásosságunk kimerül az előbbiekben, csak homokra épített házak vagyunk. A jócselekedetek viszont megszilárdítanak minket.