2019. február 16. – Szombat

Evangélium

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. 
Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangéliumában két olyan eset is található, amikor Jézus csodás módon megszaporítja a kenyeret és jóllakatja a pusztában az embereket. Az első Jézus vízen járása előtt történik (vö. Mk 6,35-44), a másodikat pedig a mai napon olvassuk. A mostani elbeszélés kiindulópontja az, hogy Jézus észreveszi a szükséghelyzetet és rögtön jelzi tanítványai felé, hogy megoldást kellene keresni. Ezen a ponton elválik egymástól Jézus gondolkodása és a tanítványok elképzelése, hiszen ez utóbbiak csak a nehézséget látják és megoldhatatlannak látják a helyzetet. Ezért kérdezik Mesterüktől: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” A kérdés úgy hangzik, mintha nem is lettek volna jelen az első kenyérszaporítás alkalmával és nem volna tudomásuk arról, hogy hasonló helyzetben Jézus már tudott segíteni az éhező tömegen. Értetlenkedő kérdésük ellenére Jézus mégis az ő segítségüket, közreműködésüket kéri ahhoz, hogy a megszaporodó kenyerekből mindenki kapjon. 
A történetben érdemes odafigyelnünk arra, hogy amikor Jézus kezébe vette a kenyereket, „hálát adott.” Ez a hálaadás a mennyei Atyának szól, akitől minden jó származik és aki gondoskodó szeretettel fordul az emberek felé. És ez a hálaadás utalás az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr szintén hálaadást követően nyújtja a kenyeret az apostoloknak.