2022. február 16. – Szerda

Evangélium

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26

Elmélkedés

Szent Márk két olyan esetről is beszámol evangéliumában, amikor Jézus vak embernek adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (vö. Mk 8,22-26), amely a mai részben szerepel, a másik pedig a jerikói vak meggyógyítása (vö. Mk 10,46-52). A két történet elemei több különbséget is mutatnak. A jerikói vak esetében a Jézus segítségét hangosan, kiáltozva kérő személyt az emberek inkább távol akarják tartani a Mestertől. Az ő esetében a csoda, amely a történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik. Jézus a szavával gyógyítja meg, azonnal visszanyeri látását és követni kezdi gyógyítóját.
A betszaidai vak esetében az evangélista által nem megnevezett emberek vezetik Jézushoz az embert, akit ő kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem játszik szerepet a csodánál, erre nem találunk az elbeszélésben utalást. Nem szavak eredményezik a gyógyulást, hanem Jézus érintése, kézrátétele. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan, két lépésben nyerte vissza látását, és az is különbség, hogy nem indul el Jézus nyomában.
Ezek az elbeszélések a hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más utakon juthatunk el az igazság megismeréséhez és az Istenben való hithez. Ezen az úton Jézus a vezetőnk, ő nyitja meg lelki szemünket és ő gyújtja meg szívünkben a hit világosságát.