2017. március 28. – Kedd

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.

Jn 5,1-16

Elmélkedés:

Nincs emberem – mondja Jézusnak a béna. Az „irgalom házában” (ez a jelentése a Beteszda szónak) nincs ember, aki irgalmas lenne hozzá. És a nyomorék ember szavaiban érezzük az elkeseredettséget, mert immár évtizedek óta senki sincs segítségére. Láthatott már itt gyógyulásokat, amelyek másokkal történtek. Ő mindennap itt van és vár. Miért nem adja fel, mire vár? Mit remél azok után, hogy harmincnyolc éve nem történt vele semmi? A béna ember a csodára vár, hogy valaki segítsen rajta, amikor végre megmozdul a víz. Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a vizet és levihetné a beteget, de ő másként tesz csodát: mozgásba hozza a beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét mozdítja meg a bűntelen élet felé. 
Az isteni nagylelkűség ezen megmutatkozása után az emberi kicsinyesség megnyilvánulása következik. A farizeusok és írástudók nehezményezik, hogy az immár meggyógyult ember viszi saját ágyát, azaz tulajdonképpen munkát végez, ezt pedig tilos szombaton, a nyugalom napján. Amikor pedig megtudják, hogy az ember azért cipeli az ágyát hazafelé, mert valaki meggyógyította őt, akkor meg akarják tudni, hogy ki végezte a gyógyítást, mert véleményük szerint ő is munkát végzett, ő is megszegte a szombati nyugalomra vonatkozó törvényeket. Tudok-e kitartóan imádkozni? Tudok-e türelmesen várni Isten segítségére?