2019. február 5. – Kedd

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. 
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” 
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. 
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két történetet kapcsol egybe Márk evangélista a mai részletben. A vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítását közrefogja Jairus kérése és lányának feltámasztása. A leírás több eleme jelzi a két eset kapcsolatát. Egy asszonyról van szó, aki ugyan idősebb lehetett már, hiszen régóta szenved betegségétől, Jézus mégis „leányomnak” szólítja, illetve egy leány érdekében kéri az Úr segítségét az elöljáró. A tizenkettes szám, amely az asszony esetében betegségben töltött éveit, a kislány esetében pedig életkorát jelzi, szintén közös elem. Mindkét esetben lényeges, hogy Jézus közbeavatkozása a hit eredményeként történik meg. Ezt fejezi ki, hogy az asszonynak a következőt mondja: „hited meggyógyított téged”, illetve Jairust így bátorítja: „Ne félj, csak higgy!” 
Emberileg nézve teljesen kilátástalan helyzetekről van szó. A kislány már a végét járja, az asszony pedig hiába fordult orvosokhoz éveken keresztül, senki nem tudott segíteni rajta. S bár mind Jairusnak, mind az asszonynak kilátástalan a helyzete, mégsem adják fel a reményt, bíznak abban, hogy az Úr tud nekik segíteni. Jairus egyáltalán nem kétségbeesve adja elő kérését, hanem nagyon is bizakodva, s ez a bizalom akkor sem csökken, amikor a szolgák leánya halálhírét meghozzák. Az asszony szintén nagy bizalommal, a gyógyulás reményében érinti meg Jézus ruháját. Jézus tehát ezt a bizakodást, ezt a reménykedést, ezt a hitet jutalmazza meg a gyógyítással és a kislány feltámasztásával. 
Megvan-e bennem a feltétlen bizalom az Úr iránt?