10,1 or greater is requiredYou have no flash plugin installed

Download latest version from here

2018. október 9. – Kedd

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” 
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

Lk 10,38-42

Elmélkedés:

A mai részletben szereplő Márta és Mária annak a Lázárnak a testvérei, akit Jézus feltámasztott a halálból, erről azonban az evangélista nem tesz említést, miként a falut sem nevezi meg, pedig ismeretes lehetett számára, hogy a helyszín a Jeruzsálem közelében fekvő Betánia. Lukácsnak az lehetett a célja ezen részletek mellőzésével, hogy az elbeszélés általános érvényességét hangsúlyozza, tehát ezért nem fontos számára az, hogy konkrétan kikkel történt az eset. 
A korabeli felfogás szerint a nők alacsonyabb társadalmi rétegbe tartoztak, Jézus viszont helytelennek tartja ezt a nézetet. Egy zsidó rabbi számára tilos volt Isten titkairól asszonyoknak beszélni, ahogyan pogányoknak is. A nők nem olvashatták a mózesi törvényt, a zsidó vallás alapszabályát, nem vehettek részt a zsinagógai istentiszteleten, nem látogathatták a rabbik iskoláit. Mai szóhasználattal mindezt hátrányos megkülönböztetésnek mondanánk, amit Jézus helytelennek tart. 
Márta és Mária két magatartásformát jelképez, egyikük a szolgáló, cselekvő szeretet mintája, másikuk az Isten szavára figyelő, szemlélődő életforma mintaképe. Mindkettőre, azaz a munkára és Isten szavának hallgatására is kellő időt kell szánnunk, egyiket sem hanyagolhatjuk el. Munkánkra, kötelességeinkre hivatkozva nem hanyagolhatjuk el az imádságot, de az imádságra, az Istenre figyelésre hivatkozva sem mulaszthatjuk el kötelességeink teljesítését.