2017. március 2. – Csütörtök

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”

Lk 9,22-25

Elmélkedés:

A tegnapi napon a hamvazószerdai evangélium kapcsán már megismerkedtünk a nagyböjti időszak három jellegzetes cselekedetével, az imádkozással, a böjtöléssel és az adakozással, amelyek mérföldkövek nagyböjti utunkon. Az ima arra való, hogy rendezzem és megújítsam kapcsolatomat Istennel. A böjtölés azt szolgálja, hogy szembenézzek önmagammal és bűnbánattal törekedjek a lelki megtisztulásra, megújulásra. Az adakozás pedig megnyitja szívemet a szegények, a rászorulók felé, s így megújítja kapcsolatomat embertársaimmal. 
Vigyáznunk kell azonban arra, hogy e cselekedetek gyakorlása során ne a külsőségekre figyeljünk, hanem azok lelki tartalmára. Ebben segít a mai evangélium, amely azt a jelenetet idézi fel, amikor Jézus megjövendölte apostolainak szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr szavai azt jelzik, hogy mennyire tudatosan vállalja a szenvedést és a halált a mi megváltásunk érdekében. Jézus azt kéri tőlünk, hogy mi is vegyük fel életünk keresztjét! A kereszt, főként a betegség és a szenvedés keresztje ajándék számunkra. A keresztet a bennünket üdvösségre hívó Isten ajándékozza nekünk, hogy próbára tegyen minket, mennyire gondoljuk komolyan Krisztus követését. Ha keresztünket hordozva járunk az Úr nyomában, akkor a feltámadás, a dicsőség, az örök élet útján is követhetjük őt.