2020. szeptember 3. – Csütörtök

Evangélium

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Mi volt Jézus szándéka a csodálatos halfogással? Miért tette ezt a csodát? Ez a kérdés merül fel bennünk a mai evangélium elbeszélését olvasva. Itt most nem tart senkit megszállva a gonosz, mint az ördögűzések esetében. Itt most nem gyötör senkit a testi betegség, a lepra, a vakság, a némaság, a bénultság vagy más nyomorúság, mint a csodás gyógyítások esetében. Itt most senkit nem érintett meg a halál, mint Lázár, Jairus tizenkét éves leánya és a naimi özvegyasszony egyetlen fia esetében, akiket Jézus feltámasztott a halálból. Miért tesz Jézus mégis csodát? Mire volt jó ez a halfogás?
A történet kezdetén csak Péter neve kerül említésre a halászó tanítványok közül, a végére azonban megtudjuk, hogy Jakab és János voltak a társai, továbbá mások is, akik végül szintén segítettek. Jézus felszólítására Péter első pillanatban vonakodni látszik, de a következő pillanatban már kifejezi készségét a parancs teljesítésére. Képzeljük magunkat az ő helyébe! Kivetjük a hálót, bevonjuk, de nem fogunk semmit. Kissé tovább evezünk, újra kivetjük a hálót, de az ismét üres. És ez így megy egész éjszaka, a munkának nincs eredménye. Péterhez hasonlóan mi is csalódottak lennénk ebben a helyzetben. És persze fáradtak, ezért pihenni szeretnénk, semmi kedvünk nem volna ahhoz, hogy még egyszer kievezzünk. Ha nem Jézus, hanem bárki más kérte volna Pétertől azt, hogy evezzen ki újra a vízre és vesse ki még egyszer a hálót, azt egy laza kézmozdulattal elküldte volna az apostol. Csak azért teljesítette a kérést, mert Jézus szájából hangzott el.
Jézus azt bizonyítja cselekedetével, hogy amikor az ember csalódott és elkerüli a siker, ő akkor is tud segíteni. Megteszem-e feltétlen engedelmességgel, amit tőlem kér?