VÉGY TŐLEM !

“Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.”

Jelenések 3,17-18 
.
Milyen emberekről van szó ebben az Igében? Olyan emberekről, akik ezt mondják, vagy ezt gondolják magukról: Gazdag vagyok és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem! Tehát: nem az a panasz ellenük, hogy azok az emberek megtagadták volna a keresztyén hitüket és visszatértek volna a régi pogány bálványimádáshoz. Sem az, hogy valamiféle cégéres bűnbe vagy erkölcstelenségbe süllyedtek volna vissza. Az sem, hogy a keresztyénség nagy hitigazságai közül bármelyiket megtagadták volna, nem az a baj, hogy nem hiszik például a test feltámadásáról szóló hittételt, - nem! Nem rossz emberek ezek, - hanem hát akkor mi a bajuk? Az, hogy meg vannak elégedve önmagukkal. “Gazdag vagyok, semmire nincs szükségem” - ezt érzik! Betelt emberek, nem vágynak többre, jobbra, nem igyekeznek a továbbhaladásra. - Csak ennyi a bajuk? - Ennyi!

Nos, és hát ez volna olyan utálatos Jézus szemében, ez volna olyan alattomos betegsége a keresztyén gyülekezetnek? Igen. A világban is nagyon utálatos és nagyon rossz dolog az, ha például egy tudós azt mondja: Most már mindent tudok, nem kell tovább tanulnom. Az ilyen ember akármennyit tanult is, hamarosan úgy lemarad, hogy a többi igazi tudós között szinte műveletlen lesz. Vagy ha például egy hegedűművész azt mondaná: Nincs szükségem további tanulásra, önképzésre, elértem a legmagasabb fokot, mindent tudok. A legelső koncertjén csúfosan megbukna az ilyen ember! Nem is hiszem, hogy akár a tudósok, akár a művészek között lenne olyan ember, aki ezt merné komolyan mondani: semmire sincs már szükségem. Csak az Istennel való kapcsolatunkban, csak az Isten dolgainak a megismerésében jutunk nagyon hamar el olyan állapotra, hogy nem vágyakozunk a többre, nem igyekszünk tovább. “Eleget tudok már a Bibliából, miért olvassam?” Lekonfirmáltam már, mi kell ennél több? Eljárogatok a templomba, nem ártok a légynek se, elmondom a napi imádságaimat is, mire lenne még szükségem, mi fogyatkozás lenne még bennem? Elég nekem ennyi is a vallásosságból, az imádságból, a Bibliából, a hitből, nem kell több! Minek az? Nem vagyok én pap!

Valahogy ilyenforma lelkületet érzek emögött a kijelentés mögött: “Gazdag vagyok, semmire sincs szükségem”. Jól van úgy, ahogy van. Nem gonoszság ez, hanem egészen jóhiszemű öncsalás - a betelt embernek, persze az önmagával betelt embernek az a meggyőződése, hogy rendben vannak a dolgai Istennel is, meg a másik emberrel. Nincs itt semmi baj! Vagy legalább is semmi komolyabb baj! (Ilyen öntudat: ha mindenki olyan rendes ember lenne, mint én vagyok, a világban sem lenne semmi baj.) És valóban nincs is semmi egyéb baj, mint csak az, hogy nem vágyakozik a jobbra, mint az, hogy nem igyekszik a továbbhaladásra, nagyobb erkölcsi tisztaságra, a mélyebb hitre, az igazabb szeretetre, a valóságosabb Krisztus követésre. Semmi más baj nincs! De ez azután nagy baj! És a legnagyobb benne éppen az, hogy az illető nem is tudja, milyen nagy baja van! Ez a veszedelme ennek a fajta lelki állapotnak. Egy barátomról most derült ki, hogy már régen tbc-s a tüdeje, már régen nem lett volna szabad úgy élnie, ahogyan élt, de nem tudta. Azt hitte, hogy semmi baja. Most azután már, miután kiderült a baj, igen-igen súlyos az állapota.

Nos, itt is erről van szó. Olyan emberről van szó, aki nyavalyás, nyomorult, de nem tudja! Aki koldus szegény, de nem tudja, azt hiszi, hogy gazdag. Aki vak, de nem tudja. Azt hiszi, lát! Aki mezítelen, de nem tudja! Hiszen az ilyen ember szörnyű veszedelemben van, de nem tudja! Az ilyen embert legelőször is föl kell világosítani a bajáról, hadd tudja meg a valóságot!

Jézus ezt teszi: kíméletlenül leleplezi, néven nevezi a bajt. Azt mondja, te önmagaddal megelégedett keresztyén ember, tudd meg, hogy nyomorult vagy! Mondjuk úgy, hogy elnyomorodott. A keresztyénséged nem igazi keresztyénség, hanem egy elnyomorodott, elnyomorított formája a keresztyénségnek, karikatúrája az igazinak. Te mindenhez helyeselsz, bólogatsz, udvariasan ígéretet teszel például itt az Úr asztalánál is, de sohasem lelkesedsz föl igazán, soha sem csillan meg a szemed a belsőörömtől, nincs ereje a kegyességednek, az imádságodnak, nincs hitele a bizonyságtételednek, nincs gyümölcse a hitednek, - összekeveredik benned a hit és a hitetlenség, a hála és a panasz, a tisztaság és a paráznaság, a szeretet és a gyűlölet, a bocsánat és a bosszú gondolata, a lemondás és az önzés; összekeveredik benned Krisztus és a világ, - nincsenek éles kontúrjai a keresztyén életformádnak, nem jellegzetes, nem fölismerhető, összemosódott a világgal!

Hát nem nyomorult, elnyomorodott keresztyénség ez? Hát ezzel vagy te megelégedve?! Hát ebben érzed te jól magad?!

Azután így folytatja Jézus: Nyavalyás vagy! Mondjuk úgy, hogy halálos nyavalya, betegség van benned. Tudom, tiltakozik mindenki ez ellen: Miért volnék én olyan nyavalyás, hát mit tettem én, miféle nagy bűnöm, “halálos” vétkem van nekem? Nézzétek: ugye egy kereskedőnek nem kell nagyon törekednie, megerőltetnie magát ahhoz, hogy tönkremenjen. Elég, ha csak egy időre hanyagolja el az üzleti ügyeit, ha csak egy kicsit udvariatlanná válik a vevői iránt, ha csak egy kicsit nem igyekszik, hanyaggá, lustává válik: egészen bizonyosan tönkremegy.

Vagy egy földmíves, nem szükséges, hogy kimondottan káros növényeket vessen a földjébe, hogy megrontsa azt. Az a föld magától is megtermi a kórót, elég, ha a földmíves ölbe tett kezekkel elnézi, elég, ha nem küzd ellene szakadatlanul: föltétlenül tönkremegy a gazdasága. Nos, hát ahhoz sem kell valami különlegesen nagy bűnt, botrányos hitványságot elkövetni, hogy az ember a lelkében kárt valljon, hogy az embernek az üdvössége rámenjen: elég, ha elhanyagolja az Igét, ha nem veszi komolyan az imádságot, ha tétlenül nézi lelke vadhajtásait, ha nem gondozza a lelkét, ha nem küzd a bűnei ellen, - ha nem vágyakozik a többre, a jobbra, a mélyebbre, az igazabbra: föltétlenül sikerül hamarosan tönkremennie lelkileg, sikerül a kárhozat! Hát nincs igaza Jézusnak, amikor azt mondja: “te vagy .... a nyavalyás!”. Hát nem nyavalyás keresztyén élet az, amelyik Jézus nevét emlegetve halad a kárhozat felé?!

Atyámfiai! Be ne csapjon benneteket a saját szívetek! Úgy aggódom sokszor, hogy vannak közöttetek, akik már 20 éve hallgatjátok itt az igehirdetést és még mindig nem néztetek szembe a saját üdvösségetek kérdésével komolyan! - Vajon nem neked mondja-e most Jézus: “Nem is tudod, hogy te vagy az a nyavalyás, aki még mindig áltatod magad, aki még mindig azt hiszed, rendben van minden dolgod Istennel!”

És kíméletlenül folytatja még tovább ezt a szörnyű leleplezést: “Te vagy .... a szegény!” Nem abban vagy szegény, amiben te gondolod, nem földi javakban, pénzben, vagyonban... Mi azt hisszük, nem volnánk olyan nyomorultak, ha volna több pénzünk, ha jobban jutna erre-arra. Nos, van egy másik szegénység is, sokkal nyomasztóbb, mint az anyagi: az, hogy semmid sincs, de igazán semmid, amivel Isten előtti adósságodat megfizethetnéd! Ha Isten egyszer számadásra vonna, mint ahogy egyszer mindnyájunknak meg kell jelennünk a nagy számadáson, akkor ott nem hivatkozhatsz ilyen vagy amolyan érdemeidre, tetteidre, szenvedésre, ott majd már nem lehet titkolni tovább, hogy koldusszegények vagyunk Isten előtt! Láttam már olyat, hogy valaki elvesztette a vagyonát, vagy elveszítette egy kedves hozzátartozóját és akkor derült ki, hogy milyen szegény, olyan nyomorultul üres, szegény maradt az élete, hogy úgy érezte, most már nem is érdemes tovább élnie. Nincs miért élni! Nem maradt semmije, senkije. Akkor derült ki, hogy milyen szegény, addig nem tudta! Az élő Jézus Krisztus nélkül mindenki ilyen szegény.

Azt is mondja Jézus: Te vagy a mezítelen. A lelkednek is szüksége van olyan ruhára, ami védi, takarja. A mezítelen lélek nemcsak csúnya, elviselhetetlenül rút, hanem ki is van téve mindenféle fertőzésnek, kísértésnek, nem védi semmi, ki van szolgáltatva minden lelki veszedelemnek, mint a mezítelen test a tüskés bozótok közt, vagy a téli fagyban. Nem érzed, hogy fázik sokszor a lelked?! Nem érzed, hogy milyen tehetetlenül védtelen vagy mindenféle kísértéssel szemben? Azt mondja Jézus: Te vagy a mezítelen!

És még ezt is mondja: Te vagy a vak! Éppen abban áll a vakságod, hogy nem látod a saját nyomorult, nyavalyás, szegény és mezítelen állapotodat, nem látod a veszélyt, nem látsz bele magadba, nem ismered magadat, nem ébredtél még soha igazán tudatára annak, hogy ki vagy, hogy milyen utálatos lehetsz Jézus szemében. Az a példázatbeli gazdag ember is valójában vak volt, pedig látott. Vakon élte le az egész életét, nem látta meg az összefüggést a saját gazdagsága és Lázár szegénysége között, nem látta igazán a maga helyzetét és feladatát, nem látta a másik ember fetrengőnyomorúságát, nem látta meg a saját élete értelmét. És amikor már meglátta a dolgokat és összefüggéseket: késővolt! Az a példázatbeli gazdag sem volt gonosz ember, nem ártott a légynek sem, csak vak volt, szegény volt, mezítelen volt, nyavalyás és nyomorult volt. Alapjában véve a legtragikusabb élet volt!

Hát muszáj neked ilyennek lenned?! - Nem! Bizony nem. Nézzétek, Jézus most is a legnagyobb szeretettel jön utána az ilyeneknek is, szólítja meg az ilyeneket is. Ő mondja most nekünk is: “Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” Tehát tűzben megpróbált aranyat. Mi lehet ez? Mindenesetre valami időtálló és értékálló gazdagság. Olyan érték, ami a tűzben, a megpróbáltatásban, a kifosztottságban, a nélkülözések között is érték. Mi lehet az?

Én már rájöttem Testvéreim, hogy csak egyetlen egy ilyen igazi érték van, ami többet ér a dollárok ezreinél és minden más gazdagságnál; ami tényleg a tűzben is megmarad. Jézus barátsága, Jézus közelsége, realitása, a Vele való életközösség. Egy énekünk mondja: “Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém!” Dániel három társa az égőtüzes kemencében is ilyen gazdag úr maradt, olyan gazdag úr, hogy az a szegény nyomorult király is megirigyelte őket. Ha Krisztust a te Megváltódnak mondhatod: mindened megvan! De mid van, ha nem a tied Krisztus? Semmid! Mert Krisztus az élet! És ha Ő nincs benned, olyan vagy, mint a kárhozottak! Nincs benned igazi élet! Ezért: “végy tőlem tűzben megpróbált aranyat!” És fehér ruhát, hogy öltözeted legyen. Ez is jelkép, Krisztus igazságának a jelképe, amibe mintegy új ünneplőruhába fölöltözteti a mezítelen lelket. Ennek a ruhának a hosszanti fonalai az Isten törvénye iránti engedelmességből vannak fonva, a keresztbefutó vonalai pedig a bűn büntetésének az elszenvedéséből. Ez a kettő: a Krisztus engedelmessége és bűnhődése teszi ki azt, amit úgy hívunk: Krisztus igazsága, és ezt adja ránk, mint egy hófehér ruhát, ezzel takar be, ezzel véd, ezzel ékesít föl. Ezentúl nem a magad verejtékes erőlködése, hanem Krisztus szépsége ragyog rajtad, nem kell erőlködve jót cselekedni, mert szinte magától megy minden, igazzá, hitelessé, győzelmessé válik a keresztyén élet. És szemgyógyító írt kínál Jézus, kend be vele a szemedet, hogy láss. A Krisztus Lelkének a titokzatos hatásáról van szó, arról a hatásról, ami az első pünkösdkor történt Péter prédikációja hatása alatt, 3000 ember szeme nyílt meg, közbekiabáltak és így adtak hangot felébredt lelkiismeretük tusájának: “Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak?” Rettenetes bűneik, amikről addig nem is tudtak, most egyszerre teljes iszonyatosságában állt előttük. Azután amikor az apostol újra beszélt nekik a bűnbocsánatról, Jézus áldozatáról, megint mintha valami láthatatlan kéz érintésére mind a 3000 ember látta Őt, akit megfeszítettek, úgy látták Őt, mint egyedüli Üdvözítőt, hittek benne és új emberekké lettek. Ó, testvérek, mi lenne itt, ha ez a titokzatos szemgyógyító ír megnyitná ma sok vaknak a szemét? Egyeseket talán a bűneik tudata sújtana le, mások pedig boldogan ragadnák meg Jézusban a megtalált új életet és boldogságot!

“Végy tőlem!” - mondja Jézus! Nem pénzért! Ingyen! Úgy, ahogy az úrvacsorai kenyérre, meg borra is azt mondja. Vegyétek, egyétek, - ugyanígy mondja itt is: “végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss!”

Nézd, hogy unszol Jézus! Azt akarja, hogy erről a mostani istentiszteletünkről mindenki ezzel az arannyal, új ruhával és szemgyógyító írral menjen haza és hogy otthon megmutathassa az élettársának, a gyermekének, a testvérének, milyen drága kincsek birtokába jutott és hogy azokat is biztassa, jöjjenek ők is, vegyenek ők is!

“Végy tőlem” - mondja Jézus! Menj hát oda Hozzá! De igazán Hozzá menj, ne valamelyik szolgájához, ne énhozzám. Én nem tudok adni egyikőtöknek sem ilyen aranyat, ruhát és gyógyírt! Én csak alkalmazott vagyok, akinek az a feladata, hogy hívhatlak benneteket Jézushoz. A szerető szívű és dicsőséges Jézus fölöttem áll és vár rátok ezen a napon, most ebben a pillanatban, hogy személyesen tárgyaljon veletek.

Menjetek hát túl rajtam, rajtunk, bátran, és vegyetek, vásároljatok magától a dicső Megváltótól tűzben megpróbált aranyat, fehér új ruhát és szemgyógyító írt, hogy igazán boldogok legyetek!