„…A samaritánusok egyik falujába nem fogadták be Jézust. Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: ’Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: szálljon le tûz az égbõl, és égesse meg õket!?’ Jézus megdorgálta õket: ’…Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.’ Aztán elmentek egy másik faluba.” Luk 9,51-56

Jakab és János a Jézus legkedvesebb tanítványai voltak. Nagyon szerették Mesterüket. Ökölbe szorult a kezük, amikor az idegen falu a megszokott nemzetiségi civódás miatt nem adott neki szállást. Pusztuljanak, ha Isten Fiát nem fogadják be! - Mi maradna ma a világból, ha Isten ezt megengedné kemény, bigott szolgáinak, akik erre ma is képesek lennének. Jézus csak mosolyog rajtuk. Õ csakazértis szereti ellenségeit, azt a szerencsétlen falut is, mely lehet, hogy késõbb az elsõk közt fogadta be ugyanazon apostolok igehirdetését. Nyugodtan átgyalogolt egy másik faluba, ahol szívesen fogadták. Ma is ezt teszi, ugyanazzal a mosolygó nyugalommal. Nem szükséges, hogy tûz szálljon le az égbõl, magamagát semmisíti meg ma az emberiség, mert nem akarja, nem képes befogadni a Krisztus békességét. Krisztus pedig ráér. Boldogságot, jólétet, békességet visz oda, ahol befogadják. A többire vár. Ismeri az övéit, azokat is, akik õt még nem ismerik, de õ már számon tartja õket megváltott tanítványaiként. Bármilyen nehéz, le kell mondanunk az igazságszolgáltatásról. Az az Istené.

Uram, Istenem, nekem is gyakran szorul ökölbe a kezem, mikor az önzõ, tudatlan vagy elbutított aljasság és gyûlölet tombolását látom. Talán kevésbé a magam sérelmei miatt, mint amikor tehetetlen emberek, saját népem, vagy éppen egyházad ellen támad a sokszor teljesen értelmetlen gyûlölet. Te, Uram, ráérsz, de én magam is nagyon vágyom a békés, szép életre, még inkább utódaim számára. Kérlek, Uram, ne várj sokáig. Hallgasd meg talán legnagyobb kérésünket földi életünkre, add hogy úgy élhessünk, hogy ne gyûlöljünk senkit, és minket se gyûlöljön senki. Tudjuk, ehhez csodára van szükség. Ne pusztító tüzet, a hit csodáját ültesd be a gyûlölködõ lelkekbe, hogy a te mosolygó szereteted uralja életünket. Ámen.

(Varga László: Isten asztaláról