Napi igék, 2017.8.20. Vasáernap

A mai nap igéi az evangélikus Útmutató szerint:
Szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és mindenben az ő útjain járjatok. (Józs 22,5)

Pál írja: Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára. (Fil 1,9-10)

A mai nap bibliai olvasmányai: 1Kir 3,16-28 -- ApCsel 23,12-35

Lelki útravaló a mai napra

Augusztus 20.
Jézus mondta: "Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál?! Vajon megköszöni-e annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." (Lk 17,7-10)

Mindnyájunknak volt kamaszkora. Nem volt könnyű időszak. A rend és a kötöttség ellenségünk volt, minden figyelmeztetésért haragudtunk. Lázadtunk szüleink ellen, szeretettünk volna "világgá" menni. Aztán egyszer alig észrevehető módon elkezdődött a változás. Egyik társunk bukása állított meg, vagy a feladatunkat zokszó nélkül átvállaló szülő miatt gondolkodtunk el, ki tudja?! Büntetést v ártunk, és simogatás ért. Akkor ért véget a kamaszkor, amikor beláttuk, szüleink szeretetéből valamit vissza kell fizetnünk. Hiszen megérdemlik: szeretnek!
Istennel való kapcsolatunknak is megvan a kamaszkora. Isten kihirdette törvényét, s hozzátette: "ezt cselekedd, és élsz!" S a törvény szigorú rendet írt elő, az egyes parancsolatok közül nem válogathattunk, az egyik betartása nem mentesített a többi érvénye alól. Mi ez, ha nem rabság? Ekkora szigorúság ellen csak lázadni lehet. Elindultunk tőle "messze vidékre", mint a tékozló fiú.
Ám "ott a messze földön, árván, hontalan" kamaszkorunk átlépett az "ifjúvá alakulás" időszakába. Rájöttünk, hogy mégiscsak jobb volt az atyai házban, az Atya szolgálatában. Utolsó szolgája is szívesen lennénk, ha visszafogadna! Elindultunk, majd rongyosan és kopottan érkeztünk meg. Az Atya öleléssel fogadott vissza háza népe felnőtt tagjai közé. Mindent megbocsátott és elfelejtett, bűneinket "a háta mögé" vetette.
Ezek után felnőtt csalá dtagként élhetünk az Isten háza népében. Minden megváltozott. Ami keserves kötelesség volt, most áldott lehetőség. Amit nyűglődve tettünk, azt most bőségesen, mértéken felül végezhetjük. S a velünk találkozó emberek számára is tudunk nyújtani valami ráadást: mosolyt, érdeklődést vagy biztatást. Nem várunk érte dicséretet, csak azt tesszük, ami a dolgunk: szeretetünkkel Atyánkra mutatunk. Imádkozunk is értük. S persze bűnbánattal magunkért is, mert óemberünk magasnak tartja ezt a "felnőtt" mércét!