Beszélek hûségedrõl és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hûségedet a nagy gyülekezet elõtt. (Zsolt 40,11)

Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt. (2Tim 1,8)

Olvasmányok: Lk 1,26-38 és Ézs 29,17-24

December 17.
Mária pedig ezt mondta: "...irgalma megmarad nemzedékrõl nemzedékre az õt félõkön." (Lk 1,50)

Sok ember közös tapasztalata, hogy ebben a világban minden változik: a ruha- és a hajviselet, az emberi kapcsolatok rendje és a közlekedés szabályai. Minden változik: akit ma milliók ünnepelnek, kis idõ múltán még a szobrát is a földre döntik.
Vitázhatunk azon, változik-e emberi természetünk, vagy sem. Vannak olyanok, akik önneveléssel, sok lemondással "felfelé" kapaszkodnak Isten vagy egy általános emberi erkölcs hegycsúcsa felé. Mások egyetlen erkölcsöt ismernek: saját érdekük szolgálatát. Sokan vannak, akik különbözõ lejtõkön sodródnak egyre csak lefelé. A kép ellentmondásos. Két dolog azonban mindenkire igaz: a változások világában mulandóságunk és esendõségünk nem változik. A földön élõ minden ember a halál jegyese. Ugyanakkor örököltük s tovább örökítjük az "eredendõ bûnt", más szóval a bûnre való hajlandóságot.
Költõk panaszolják fel helyettünk is:

Bánom, hogy rossz vagyok, úgy fáj a rossz,
csaknem halálba dönt, hogy rossz vagyok [...].
Nem érdemlem, hogy világon vagyok...
Évek illannak, nem gyógyít idõ...
Megigazulni, ó, én nem bírok...
(Jankovich Ferenc: Töredelmes)

Sokunk, talán minden õszinte ember közös tapasztalata és fájdalma ez!
Mária énekébõl kiderül, létezik egy másik emberi tapasztalat is: az Úr irgalma nem változik. Idõtálló, maradandó! "Földi fény tûnik, fakul az öröm. / Változik, pusztul minden körülöttem" - így énekeljük (EÉ 121,2). Istenünk irgalma viszont nem fogy el, nem változik meg. Urunk meghallja a mégoly csendes fohászainkat is, megérti imátlan estéink és álmatlan éjszakáink nyomorúságát, s bocsánatával felemel mindenkit, akit bûne és bûnbánata a földre roskasztott.
Mária énekét az apostoli levélíró így pontosítja: "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsid 13,8) Õ hozta el "testközelbe" Isten változatlan irgalmát. Õhozzá kell fordulnia a lecsúszottnak, a felfelé kapaszkodónak, minden embernek!

Uram!
Itt rozsda, moly, futó idõ
Elpusztít minden régit,
És elõbb-utóbb romba dõl,
Mit ember keze épít." (EÉ 286,2)

Ígéreted és szavad pedig sziklaszilárdan megáll, túléli az idõk viharait. Segíts ráépülnöm! Hiszen a változó világban ugyanaz maradok: szeretetedre szoruló, kegyelmedet kérõ, gyenge gyermeked. "Te, ki nem változol, maradj velem!" (EÉ 121,2) Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.