Még karácsony előtt elkezdtünk egy sorozatot erről a fontos kérdésről: Kicsoda Jézus Krisztus? Fontos ezt egyre mélyebben és világosabban értenünk több okból is. Egyrészt sajnos egyre több hamis elképzelés, minden alapot nélkülöző kitalálás, Jézus Krisztus valóságos történeti személyét és váltságmunkáját meghamisító, sőt gyalázó szennyes emberi gondolat terjed róla, amit teológusok, írók, szélhámosok, és az Ő tudatos ellenségei is terjesztenek.
Éppen ezért nekünk, akik valamennyire ismerjük már Őt, kötelességünk ezeknek az embereknek az érdekében is, meg minden Krisztust kereső és benne már hívő ember érdekében bizonyságot tennünk arról, hogy kicsoda Ő valójában. Mit tudhatunk az Ő valóságos személyéről, jelleméről, természetéről, tanításáról és tetteiről, a szem- és fültanúk leírásából, az evangéliumokból. Persze az evangélium történeteit is többféleképpen lehet értelmezni, ezért fontos, hogy a kor és az írott szöveg alapos, tárgyilagos ismeretében minél pontosabban értelmezzük azt.
Láttuk, hogy életkérdés, örök élet kérdése számunkra, hogy Jézust pontosan és alaposan ismerjük azért is, mert meg van írva: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17,3).
Három alkalommal volt szó eddig Őróla. Először láttuk, milyen fontos volt Jézusnak az Atyával közösségben eltöltött csendes idő, amiből az Ő küldetése táplálkozott. De láttuk azt is, hogy nem ezzel töltötte azokat az éveket, amíg itt volt közöttünk, hanem mindig kész volt mindenkinek segíteni, akinek arra szüksége volt, mert irgalmas, érző, együttérző szíve volt. Ezt kínálja azoknak is, akik ma hisznek Őbenne.
Közben pedig nagy bölcsességgel nevelte tanítványait, hogy merjenek egyre bátrabban bízni benne, és legyen az ő szívükben is friss a másokért érzett felelősség.
Ádventben pedig arra a kérdésre kerestünk választ, hogy miért jött Jézus erre a földre. Több alkalommal is megfogalmazta ezt. Három mondatát elemeztük: Azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse az elveszettet, azért jött, hogy Ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért, és azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk.
Innen folytassuk ezt a sorozatot. Ez a mai jól ismert történet arról szól, milyen mérhetetlen erőfölénnyel járt itt Jézus. Ennek a birtokában minden helyzet ura maradt, soha semmitől nem jött zavarba, minden nyomorúságra készen volt nála a megoldás, egyszerűen igaznak bizonyult az, hogy isteni teljhatalmával neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. És bármerre járt, bármit mondott és tett, azt tapasztalták az emberek, amit itt így olvastunk: "erő áradt ki belőle." Az a mennyei, gyógyító, szabadító erő, amit ma is csak tőle kaphatunk mindnyájan, de amit ma is bőségesen ad mindazoknak, akik hozzá fordulnak.
Úgy próbáljuk ennek az ismerős történetnek az üzeneteit kibontani, hogy sorra vesszük a szereplőket, de mindig elsősorban Jézus személyére figyelünk.
Azzal kezdődött, hogy Jézus tanítványaival együtt a Genezáret-tó keleti partjáról visszatért hajón Kapernaumba, ahol már nagy sokaság várta. A legtürelmetlenebbül azonban egy valaki várt rá, ez a Jairus nevű zsinagógai elöljáró, akinek a leánya súlyos betegen feküdt, már a halál szélén, és akinek egyedüli reménye az volt, hogy ha lehet még segíteni, és ha még a halál beállta előtt odaérne, akkor Jézus tud segíteni az ő leánykáján, ha hajlandó elmenni.
Jézus hajlandó volt, mint ahogy mindig, mindenkihez kész volt. Halogatás nélkül a legtermészetesebb módon azonnal indul. Nem kéreti magát, nem tesz fel Jairusnak kellemetlen, okoskodó kérdéseket. Olyan egyszerű ez a mondat: azonnal indult az ő házához.
Persze vele együtt a sokaság is, mert végre lesz valami látnivaló. A sokaság azonban lomhán hömpölyög, és egyszer csak megtorpan. Miért? Mert Jézus megállt. Miért állt meg? Mert elkezdett keresni valakit. Meg is kérdezte: "Ki érintette meg a ruhámat?" A tanítványai kioktatják, rendre utasítják: "Látod, hogy tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?" (Nem ezt kérdezte Jézus. Ez is jellemző, hogy pontatlanul adjuk vissza azt, ami elhangzott.)
Jézus azonban nem mozdul, keres valakit. Jairusban egyre nő a feszültség. Ő tudja, hogy minden késlekedés, minden pillanat leányának az életébe kerülhet.
Ekkor előkerül egy minden ízében reszkető asszony. leborul Jézus elé úgy, ahogy azt Jairus tette néhány perccel korábban, és elkezdenek beszélgetni.
El tudom képzelni, hogy Jairusban ilyen mondatok kergethették egymást: Uram, csak ne most, és ne itt. Hogy lehet ezt ilyen ráérősen tenni, mikor tudod, hogy miről van szó?! Én hívtalak először, az én házamhoz indultunk el, menjünk akkor minél gyorsabban, és utána intézd az egyéb dolgokat.
És kiderült, volt alapja Jairus félelmének, mert jönnek a hírhozók és távirati stílusban jelentik: "Leányod meghalt." És mindjárt udvariaskodnak is: "Ne fáraszd most már a Mestert." Ez lett a vége! Ide vezetett a késlekedés. Mégsem tud segíteni Jézus, mert most már mindenki tudhatja: nincs segítség.
Jézus pontosan követi, mi zajlik ennek az édesapának a szívében. Olyan kedves és jézusi ez a gesztus is, ahogy azonnal ad neki egy erősítő injekciót: - "Ne félj, csak higgy!" - szól oda a fejek felett neki. És indul tovább, mintha mi sem történt volna. Ezt senki sem értette, de ha Ő megy, megy a tömeg is. Majd meglátjuk, mi lesz.
Jairus házát már körbefogták a halottsiratók. Ezek hivatásból végezték ezt, némi kis jövedelemért. Jézus rájuk szól: "Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." És akik az egyik pillanatban műsírást produkáltak, azok a következőben már nevetnek. Kinevetik Őt. Bolondnak nézik. Ez azonban Jézust soha nem zavarta. Továbbra is megy a maga útján, és három tanítványával, valamint a gyermek szüleivel megáll a halottas ágy mellett. Mit lehet itt tenni? Legfeljebb egymás nyakába borulva zokogni, vagy ha valakinek még van mondanivalója, kedves közhelyekkel megpróbálni vigasztalni egymást.
Jézus azonban nem ezt teszi, hanem csakugyan, mintha egy alvó gyereket ébresztene, azt mondja: "Leányka, neked mondom, ébredj fel!" - ami azt jelenti, hogy ráparancsol a halálra, hogy adja vissza a zsákmányát. És a leányka azonnal felül és elkezd járkálni. Azt olvastuk: az ámulattól azt sem tudták, hova legyenek.
Jézus azonban, aki a mennyet hozta le a földre, a földi dolgokat is mindig komolyan vette és veszi, ezért mintha most ez lenne a legtermészetesebb és legfontosabb feladat, visszahúzza a szülőket a józanságba, és azt mondja: adjatok enni ennek a gyereknek.
Ennyi a történet, és minden mozzanata Jézus egyedüli isteni nagyságát és gyengéd, figyelmes szeretetét hirdeti.
Mert maga az képtelenség már, hogy ez az ember Jézushoz fordul segítségért ebben a végső helyzetben, ami lehet, hogy bármelyik pillanatban lezárul, amikor a gyermeke halálán van. Jairusnak hivatalból Jézus ellenségeinek a táborába kell tartoznia. És egyébként is ebben a pozícióban a város egyik legelőkelőbb embere elképzelhetetlen, hogy a tömeg szeme láttára porig alázza magát Jézus előtt, és leborulva kérje a segítségét. De a gyerekéért mindent megtesz a szülő, ez még érhető. Csak siessen Jézus, hogy meg ne haljon a gyerek. De nem sietett és meghalt. Ezzel vége mindennek. Így gondolta mindenki, kivéve Jézust.
Jézusnak tudniillik teljesen mindegy, hogy egy alvó gyereket kell felébreszteni, vagy a halálból kell visszahozni valakit az életbe. A kettő között az Ő számára semmi különbség nincs. Miért nincs? Mert neki ugyanolyan hatalma van a halál felett, mint bármelyik gyógyíthatatlan, vagy könnyű betegség, vagy egy egyszerű rosszullét felett. Miért? Mert neki minden felett hatalma van. "Mert néki adatott minden hatalom mennyen és földön."
Ennek az igének ez a világos kérdése most hozzánk, hogy hisszük-e mi ezt? Mindenféle köntörfalazás, mellébeszélés, egyéb nélkül hisszük-e mi ezt? Erre becsületes, őszinte választ kell ma adnunk. Lehet, hogy a válasz úgy hangzik, ahogy egy másik édesapa mondta egyszer Jézusnak: "Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemben!" Ő legalább világosan látta a helyzetét. Mert ez az édesapa is ilyen helyzetben volt. Valamekkora hite volt neki, azért borult le Jézus előtt. De a hite csak a halálig terjedt. Ha addig megérkezik Jézus, amíg él a gyermek, lehet, hogy tud segíteni. Ha már meghalt, akkor nem tud. Itt már segítségre volt szüksége a hitének. De megkapta. Jézus azonnal szól neki: "Ne félj, csak higgy!" Jézusnak ez a végtelen nyugalma az Ő végtelen hatalmát jelezte akkor is és ma is.
És ha a többi szereplőre is gondolunk, akkor felmerül a kérdés: hogyan kerültek ezek az emberek kapcsolatba Jézussal? Úgy, hogy hittek benne. És mit jelent hinni Jézusban? Azt jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek mondja magát. Jézusban hinni ma is azt jelenti, hogy komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek a Szentírás kijelenti, akinek az Atya állította, amikor azt mondta: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok", és akinek Jézus mondotta magát.
Kinek mondotta magát Jézus? A legtöbbször úgy nevezte önmagát: az Emberfia. Ez így írandó, mert ez méltóságjelző volt. Ez azt jelentette, hogy a mindenható Isten teljhatalmú képviselője. Emberfia ilyen értelemben csak egy van, és ez Ő. (A Dániel könyve 7. részét olvassuk el, és akkor ez világos lesz.) Sokan úgy nevezték Őt: Isten Fia, és Ő ezt a megszólítást is elfogadta, mert az. Vagyis akinek a hatalma egyenlő Istennel. Ő volt a megígért Messiás, a Krisztus. Ő Úr mindenek felett. Mindezek az elnevezések az Ő örök isteni eredetére és természetére vonatkoznak.
Akik így néztek Jézusra, és így fordultak hozzá, azok mindig megtapasztalták az Ő mindenre képes hatalmát. Akik így néztek Őreá, azok hittek benne. Többször mondtuk már, hogy a hit az a kinyújtott kéz, amivel elfogadjuk Isten ajándékait. És akik ezzel a hittel fordultak hozzá, azok mindig többet kaptak tőle, mint amennyit kértek és vártak.
Ez a nyomorult, gyógyíthatatlan beteggé vált asszony ezzel a hittel lopakodott oda Jézus közelébe, és próbált lopni valami segítséget tőle. Betegsége miatt az előírások szerint nem mehetett emberek közé, és tilos volt bárkihez hozzáérnie, ezért hátulról és titokban közeledett Jézushoz. A hite azonban átsegítette ezen az akadályon is, és azt mondta: Jézusnak olyan hatalma van, hogy még így is tud segíteni rajta, ha csak a ruháját érintem meg, akkor is segítséget kapok. És kapott. Miért? Mert ahol hit közelít Jézushoz, abba az irányba mindig áradni kezd az Ő ereje. "Erő áradt ki belőle."
Mi vitte ezeket az embereket Jézushoz? A nyomorúságuk és a Jézusban való bizalmuk. Nyomorúságunk nekünk is van bőven, csak hova visszük? Tudunk-e, merünk-e, akarunk-e így bízni Jézusban ma is, és a nyomorúságainkkal így megyünk-e hozzá, ahogyan Jairus, meg ez az asszony? Mert hinni azt is jelenti, hogy hozzá viszem a nyomorúságot, tőle kérek arra megoldást, és elfogadom azt a megoldást, amit Ő ad. Mert mi sokszor másként képzeljük el a segítséget, mint ahogy Ő azt adja.
Gyerekkoromban esténként gyakran láttam, hogyan terelik be az ólba azokat az állatokat, amik nem akarnak bemenni. Nemcsak a gyerekek nem akarnak lefeküdni, különösen a tévé-korszak óta esténként, hanem némely jószág sem. A baromfit, kismalacokat néha nehéz művelet volt biztonságos helyre terelni éjszakára. Ez kétemberes feladat volt. Az egyik ember csörgette a kukoricát előttük, a másik ember seprűvel biztatta őket hátulról. Kellett egy kukoricás meg egy seprűs. Sokszor eszembe jut, hogy Isten is így akar megmenteni minket. Van valami nyomorúság, ami hajt hátulról, oda Őhozzá, közben pedig hangzik az Ő igéje, ami hitet, bizalmat támaszt abban, aki ezt befogadja, ez meg vonz minket Jézushoz.
Kevés a nyomorúság. Aki csak a nyomorúságaitól űzetik, hajttatik, az hajszolt, űzött ember lesz, de aki ismeri Jézust, és tudja, hogy hozzá mehetünk mindenféle nyomorúságunkkal, azzal is, aminek mi vagyunk a szerző oka, mert Ő még akkor is nagy szeretettel vár, és aki így bízik Őbenne, az megtapasztalja, milyen az: "Erő árad ki belőle", és az kap felettébb való szabadulást tőle.
A sokaság, meg ezek a halottsiratók nem hittek abban, amit Jézustól és Jézusról hallottak. Erről az asszonyról azt olvassuk csak egy közbevetett félmondatban, hogy hallotta, mit beszélnek Jézusról, és ezért ment hozzá hittel. Amit róla hallunk, az támaszt mindig hitet a szívünkben. Ha a nyomorúság kiegészül ezzel a Jézusban való hittel, akkor nincs az az akadály, ami minket visszatarthatna. Akkor Ő maga segít át már minden akadályon, mint ahogy az Ő munkája az is, hogy hit születik egy ember szívében, és az Ő munkája lesz mindenképpen a szabadulás, a gyógyulás, a megoldás.
Ez a két ember nemcsak a nyomorúságát érezte, hanem ők bíztak is Jézusban, és így kerültek közel hozzá, így tudták legyőzni az előttük tornyosuló akadályokat.
Sokszor tapasztalom, hogy Jézus megvárakoztat, és ez sokunknak a tapasztalata. Nekik sem azonnal érkezett meg a segítség. Sőt, amikor megérkezett a távirat, hogy leányod meghalt, ez azt mutatta: vége mindennek. Nincs segítség. Csak eddig terjedt a hite. De kapott a hitéhez is segítséget Jézustól.
Mi tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz. Ő ma is ugyanaz, akinek ebben a történetben mutatkozik be. Vajon tudunk-e így bízni benne? Hisszük-e azt, hogy amikor elmondtuk neki a nyomorúságunkat, Ő azt hallotta. És ahogy a János levelében olvassuk: megvannak a kéréseink Őelőtte.
Hol van az megírva, hogy azonnal fog segíteni? Az van megírva, hogy Ő válaszolni fog minden hozzá küldött kiáltásra. Hisszük-e, hogy hallotta, amit elmondtunk neki? Hisszük-e, hogy Ő ma sem közömbösen nézi azoknak a nyomorúságát, akik hozzá fordulnak, és benne bíznak? Hisszük-e, hogy nála már most készen van a megoldás, a kiút, az eligazítás, a szabadulás minden bajunkra és nyomorúságunkra? Hisszük-e, hogy nem fog elkésni a szabadítással? A hitünk edzése, erősítése végett szükség van arra sokszor, hogy megvárakoztasson. De kivárjuk-e az Ő szabadítását?
Komolyan vesszük-e a Jeremiás siralmaiból azt a mondatot: "Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig"? Ezt sokszor úgy éljük át, hogy nem jó várni. Meddig kell várni? Az Úr szabadításáig. De mikor lesz az? Nem tudom. Hogyan fog bekövetkezni? Nem tudom. Akkor mit tudok? Azt, hogy Ő kicsoda, és Őbenne megbízhatom. Őreá számíthatok. Ő ma sem közömbös, Ő ma is úgy indul el, mint Jairushoz: azonnal és szívesen. Neki ma is van hatalma minden nyomorúságunk felett. Hisszük-e igazán? A hit számol Jézus hatalmával és számít rá. Ez-e az első gondolatunk szinte reflexszerűen, ez mozdul-e meg bennünk minden nyomorúságra, minden rossz hír hallatán, mások nyomorúsága miatt aggódva, a magunk jövőjére gondolva, hogy amit Ő elé vittünk, ami Őnála van, az jó helyen van, és majd megérkezik a szabadítás? És megtanuljuk majd azt, hogy valóban jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
Javaslom, hogy próbáljátok ezt ki. Itt most sok gyülekezeti és személyes probléma van. Sokaknak a nyomorúsága terhelődik a lelkemre. Bele lehetne zavarodni ebbe, ha nem tudnánk, kicsoda Jézus. Ha egyedül akarnánk hordozni minden terhünket, még másokét is. A magunké alatt is roskadozunk, de az Ő hatalma ma is ugyanolyan nagy, mint ahogy Jairus meg a vérfolyásos asszony esetében volt. Fontos, hogy merjük ezt hinni, legyünk becsületesek, és mondjuk el: hiszek, Uram, segíts hitetlenségemnek! Ez nem összevissza imádság, ez a valóságot komolyan vevő imádság, és erre Ő mindig igennel válaszol.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szeretettel kívánok szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Napi evangélium ( Szombat )