"Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." (Jn 20,21)

Jézus békéje

Jézus egyik legismertebb szava ez az ige, amelyet az úrvacsorai liturgiában hallhatunk újra és újra istentiszteleteinken: békesség néktek! Shalom!
Ez az egyik legõsibb köszöntési forma, amely Jézusnál új értelmet nyert. A béke nála nem csupán a háború hiányát jelenti, hanem sokkal többet. Béke, amely testi-lelki-szellemi síkon is érezhetõ. Benne van a nyugalom és benne van a teljesség. Jézus máshol azt is mondja, hogy "az én békémet" adom nektek. Vagyis az "övé" nem olyan, mint a "miénk"! A "miénk" sokszor nem is hasonlít az "övére".
Nekünk, embereknek a háborúk, a csaták mindig csak fájdalmat és halált hoztak. Az emberiség egy-egy világégés után megfogadta, hogy ilyet soha többet nem tesz. És mégis mindig jött az újabb békétlenség. Mert nem vigyáztunk rá, mert nem tudtuk megõrizni a békességet, bármennyire is vágytunk rá korábban. A keresztyén ember békességre törekvõ kell hogy legyen. Mindenhol a világon megpróbálja az embereket a közösség, a család, a lakóhely, a munkahelyi kollektíva. De be kell vallanunk valami nagyon fontosat! Nehezen alkalmazkodunk, s a mai világ rohanása még fokozza a feszültséget. Házasságok, baráti kötelékek szakadnak el, emberek emberektõl mindenféle értelemben távol kerülnek. Pedig az Úr minket is azzal küldött ki a világba, hogy igyekezzünk megõrizni a békességet mindenhol.
Sokszor vallunk ebben kudarcot, mert nem tudunk felejteni, miközben Istentõl azt kérjük a magunk bûneivel kapcsolatban, hogy õ felejtse el azokat. Nem tudunk másokat meghallgatni, miközben azt kérjük Istentõl, hogy minket hallgasson meg. Nem tudjuk vagy nem sikerül megõrizni a békességet. Saját erõbõl ez sokszor nem megy. De mai igénk szerint Jézus ígéri és adja nekünk a békességet, hogy azt mi másoknak is továbbsugározzuk. Éljünk ezzel a lehetõséggel!