Ha Isten elhív (2)„És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” (1Korinthus 12:6)

A gyakorlott fazekasok felismerik, hogy az agyag, amit formáznak, mekkora nyomást bír el, ez jelzi nekik, hogy mit lehet belőle kialakítani, és mit nem. Az amatőr fazekasokból gyakran hiányzik ez a felismerőkészség – és munkájuk eredményén ez meg is látszik. Ha nem tartod tiszteletben az alapanyagot, a veled született adottságaidat, a valóság az ellenségeddé válik. Az elhívatás szó egy elhívó hangot feltételez. Ahhoz, hogy felismerd élethivatásodat, figyelmesen kell hallgatnod erre a hangra. Ha befogod a füled és olyan dolgot hajszolsz, amire nem kaptál elhívást, és nem is rendelkezel a hozzá szükséges adottságokkal, állandó szorongással fogsz élni, ami ezt suttogja: „olyasmit próbálsz tenni, amit Isten nem kért tőled.” Ha van bátorságod beismerni, hogy mi nem vagy, az hatalmas szabadságot ad, ennek hiánya viszont börtönbe zár. Parker Palmer azt írja: „Nem választhatod meg a saját hivatásodat, engedned kell, hogy az élet szóljon hozzád.” Lehet, hogy arra lettél teremtve, hogy tanulj, és közben mások hasznára légy. Ha így van, akkor vonzódni fogsz az olvasáshoz, elmélkedéshez, íráshoz, tanításhoz. Ám ha meg vagy győződve arról (vagy hagyod, hogy mások meggyőzzenek), hogy az üzleti életben kell sikert elérned ahhoz, hogy az életed számítson, akkor állandóan árral szemben fogsz küszködni. Ne ülj háttal a lóra, tanulj meg jó irányba haladni! Mortimer Adler filozófus ír arról az asztalról, mely köré zseniális elmék ülnek le, hogy „az emberiség nagy beszélgetésében” részt vegyenek. Tudod mit? Kilencvenkilenc százalékunk soha nem fog leülni ahhoz az asztalhoz! De bizakodva várhatjuk a dicséretet: „Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21), amit Isten megígért azoknak, akik meghallották az ő hívását, elfogadták, és odaszánták az életüket annak betöltésére.