A szólás ajándékai a Szent Szellem olyan természetfeletti manifesztációi, amelyek az ember hangképző szervén keresztül nyilvánulnak meg. Közös jellemzőjük, hogy a Szent Szellem ösztönzésére a hívő – ismeretlen vagy ismert nyelven – természetfölötti üzenetet ad át a gyülekezetnek vagy másik személynek úgy, hogy azon előzőleg nem gondolkodott. A szólás ajándékainak megnyilvánulására az emberi akarat – a többi ajándékhoz képest nagyobb – befolyást tud gyakorolni olyan értelemben, hogy az illető dönti el, hogy megszólal-e vagy sem. Ez a befolyás természetesen nem ugyanolyan mértékű, mint az imanyelv esetében, hiszen nyelveken szólni a hívő bármikor tud, miután betöltekezett Szent Szellemmel. Pontosan azért, mivel az emberi hozzájárulás különösen a prófétálás esetében eléggé jelentős, ez megnövekedett felelősséggel is jár. Figyelni kell arra, hogy a kezdeményezés ne emberi akaratból történjen – és semmi esetre sem démonikus befolyás hatására! –, ugyanakkor viszont az is fontos, hogy az ember félénksége, hitetlensége ne szabjon gátat a Szellem manifesztációjának.
Prófétálás: A prófétálás – a nyelveken szólás mellett – a Szent Szellem kiáradásának és működésének nagyon fontos jele. Erről írt Jóel próféta, és ezt láthatjuk a Szent Szellem pünkösdi kitöltésekor is. "És lesz az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti vénjeitek álmokat álmodnak. És éppen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak." (ApCsel. 2, 17–18) Az újszövetségi prófétálás a Szent Szellemtől ihletett beszéd; amelyben a szóló általa ismert nyelven ad át természetfeletti üzenetet úgy, hogy azt nem gondolja át előre, hanem spontán mondja ki. Ennek célja az Újszövetségben az építés, az intés (buzdítás) és a vigasztalás. Karizmatikus gyülekezetekben a prédikálás is rendszerint kenet alatt történő ihletett beszéd, ami tartalmaz aktuális üzeneteket, rhémákat, illetve olyan részeket, amikor megnyilvánul benne a prófétálás ajándéka, de összességében mégsem azonos a prófétálással. Isten általában a prédikáláson keresztül szól a hívőkhöz. Ha valaki figyel rá, és nyitott szívvel fogadja, mindenképpen kap szellemi táplálékot, sőt megerősítést, vezetést is. A prófétálás karizmája viszont ennél sokkal személyesebben szólítja meg a hívőt, illetve az egész közösséget. Még ha prédikáció közben nyilvánul is meg, érezni lehet, hogy nagyobb tekintély van benne, valahogyan kiemelkedik környezetéből, és sokkal erőteljesebb nyomot hagy a hallgatóban. Sokszor úgy érzi a megszólított, hogy róla szólt az üzenet, egy-egy mondat, ami különösen akkor tudja megérinteni a szívet, ha a prédikátor olyan dolgokat is kimond, amit ember nem tudhatott, csakis Isten. Ez rendkívüli módon meg tudja erősíteni a hívőket, személyessé tudja tenni Isten szeretetét. A hívő, illetve a gyülekezet meggyőződik arról, hogy az Úr valóban személyesen figyel rá, törődik vele, és ez stabilizálja, megnyugtatja, illetve perspektívát ad számára. Több ez, mint egyszerű buzdítás: több évre, sőt egy egész életre szólóan is szólhat valakihez ez által a Szent Szellem, ami meghatározó nyomot hagy az illetőben. A prófétálás ajándéka nemcsak a prédikációban, a prédikált Igén keresztül működhet, hanem személyes szolgálatokban, illetve egyszerű hívők beszédén keresztül is. Pál arra tanította a korinthoszi hívőket, hogy mindenki prófétálhat, de csak nyilvánosan, ellenőrzött módon. Ha valaki ösztönzést kap a Szent Szellemtől, hogy hangosan átadjon buzdítást vagy vigasztalást, azt ki kell mondani, mert építi a Krisztus Testét – de csak a megadott korlátok között. Ámen!