AGGODALMASKODÁS ÉS 
PANASZ HELYETT IMA!

Fil 4,6-7
"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."

A Szentírás azt mondja, Jézus szavai az aggodalmaskodás az mindig bizalmatlanság és hitetlenség Istennel szemben. Mondhatom így is, hogy megfeledkezés Isten gondviselő szeretetéről.

Az aggodalmaskodás azt jelenti, hogy valaki nem hiszi azt, hogy Jézus él, hogy ma is tud a mi életünkkel foglalkozni, hogy nagyon szeret minket, és nagyon fontosak vagyunk neki, hiszen pont ezért jött el, és halt meg értünk, helyettünk és miattunk. Aki pedig Jézusban bízik, annak a szívében ott van az a bizonyosság is, hogy akármilyen helyzetbe kerül az élete, abból a helyzetből egyedül a mindenható Isten tud kiutat és megoldást mutatni, adni.

Csak az a baj, hogy mi sokszor nem vagyunk megelégedve Isten gondoskodásának a minőségével. A legtöbbször mást akarunk, vagy másra vágyunk, mint amit Isten ad.

Mire hívja fel itt Jézus a figyelmünket? Azt olvastuk, hogy semmi felől ne aggodalmaskodjatok. A semmi itt azt jelenti, hogy minden. Vagyis vagy mindent a mindenható Isten kezébe teszek, vagy pedig a napjaimat morzsolgatom, és az aggodalmaskodás és a félelem különböző fajtái, módjai összeszorítják a szívemet, és akár meg is nyomoríthatnak.

Sok embernél látom azt, hogy szinte valósággal megbénítja az aggódás a múlt miatt, a jelen miatt, a jövője miatt, a gyerekei miatt, a testi egészsége miatt, a pénze miatt, az anyagi helyzet miatt, és vég nélküli felsorolásban mondhatja el bárki, hogy mi miatt lehetséges aggódni.

Jézus azt tanácsolja, parancsolja azoknak, akik már hisznek, hogy ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek miatt, éltetek felől. És itt a megélhetés szót is használhatjuk.

Hisszük-e mi azt igazán, hogy Isten kezében tartja a mi jelenünket, jövőnket, sorsunkat? Most a reformnak nevezett elbocsátás-sorozatban sokan aggódnak, és jogosan bizonyos értelemben, hogy mi lesz velük. Kivették a kenyeret és a munkát a kezükből. Hol találnak munkahelyet, hogyan fogják a családjukat eltartani, és egyáltalán, miből fognak megélni?

Ne gondoljuk azt, hogy ez bármelyikünket nem érheti utol hírtelen. Nem csak ilyenkor vannak elbocsátások, máskor is megeshet ez bárkivel. Vagy hirtelen olyan egészségi állapotba kerül, hogy nem tudja többé a munkáját elvégezni. Ott szorít a legjobban, ott fáj a legjobban, ha valakivel ez történik, hogy mi lesz a jövővel. Nem véletlenül mondja ezt Jézus, hogy ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől.

Akinek az Ura a mindenható Isten, az tudja, hogy Isten bármikor tud munkát is adni. Kirendelhet olyan munkahelyet, olyan lehetőséget, amit ad a másik helyett, vagy akár annál még jobb is lehet, mint amit valaki elveszített.

Aki pedig már hívő keresztyén, az még ilyen esetben is tud könyörögni azokért is, akik ezt vele teszik. Tud könyörögni a jövőért, tud könyörögni a szolgálatért az emberek között.

Azt mondja tehát Isten, hogy semmi felől ne aggódjatok. Engedjétek, hogy minden Isten mércéje alá kerüljön. Talán még a sokszor magunk által hívőnek nevezett életünk is. Egy-egy nehézség, baj, probléma idején derül ki az igazán, hogy valóban hit az, amit mi annak gondolunk? Isten mércéje szerint is megáll, vagy csak mi minősítjük magunkat hívő keresztyénnek? Mi biztosított jövőt szeretnénk a legtöbbször, és önmagában ezt még nem kell elítélni senkinek. Az ember szeret biztonságban élni. Kérdés, hogy milyen áron teszi ezt?

Ma már ott tartunk, hogy egy énekes akár a hangszálait is biztosíttathatja. Ha azokat valami baj éri, akkor nagyobb összeget kap a biztosítótól. A legtöbben többféle biztosítást kötnek, több zár és lakat van az ajtójukon. Természetes, hogy minél többet veszíthet valaki, annál jobban fél attól, hogy esetleg mindent elveszít. Semmi ne érje váratlanul, biztosítja magát emberileg. Mert mindnyájunk számára talán a legnehezebben elviselhető helyzet a bizonytalanság. Ott már nem vagyok, de valójában máshol sem vagyok még. Itt már nincs munkám, máshol meg még nem kaptam semmit sem. Eladtunk valamit, és még nem tudtunk venni helyette semmit.

Egyfajta bizonytalanságban lebegnek életek. Sok ember a bizonytalanság elviselhetetlensége miatt vonja meg a bizalmát az Istentől, pedig akkor kéne még inkább bízni. Hogyha valaki, akkor az Isten az, aki lehetetlen helyzeteket is meg tud oldani. Ha mi bizalmatlanok vagyunk, és aggodalmaskodunk, akkor a pogányok mércéje szerint gondolkodunk - ezt mondja az ige.

Hányan mennek el úgy orvosi vizsgálatra - és valahol ez is érthető -, hogy az indiánok azt mondják, hogy ne mondj semmit a másikról, amíg nem jártál a cipőjében. Sok igazság van ebben is. Könnyű úgy bátorítani valakit, hogy ne félj, hát az a kis daganat, sokan túlélték már. Könnyen mondja ezt az ember addig, amíg azt a kis daganatot nem az ő szervezetében fedezik föl. De lehet az ilyen aggodalmaskodást is odatenni Isten kezébe, és rábízni. Mert azt mondja, hogy ne aggódjatok a ti éltetek, egészségetek felől sem. Sem az étel, sem az ital, sem a ruha, sem a megélhetés, sem a munka kérdésében.

Emlékszem, egy téli estén, amikor itt még nagyobb havak voltak decemberben. Az egyik templom mellett lakó szomszéd kifaragta az autója méretére a parkolóhelyet a másfél méter magas hókupacból, hogy be tudjon állni. Aztán egy kedves testvér örült, hogy milyen jó kis hely van itt, és beáll a helyére. Megérkezett a faragó, aki kifaragta a helyet, és nagyon mérgesen azt mondta, ott álltam, nem messze, hogy csak nem gondolja, hogy az Isten lapátolta el magának a havat? És igaza volt. Isten nem foglalkozik hólapátolással. De időnként megadja nekünk az erőt ahhoz, hogy nemcsak, hogy havat lapátoljunk, hanem lehetetlen helyzetekben megoldást készítsen. Ott is helyet készítsen, ahol számunkra elképzelhetetlen. Fölvesznek, oda kerülhetünk, hogy ott azon a helyen esetleg munkát kapunk. Mert olyan Istenünk van, aki mindenható Isten, és megadhatja az erőt is ahhoz, hogy akár havat lapátoljunk, vagy más nehéz munkát végezzünk. De gondot visel mindenképpen az övéire, hogy erejük legyen mindenre, akik Őt szeretik.

Sokan aggódnak amiatt, hogy hogyan bírják majd holnap a munkát. Azt mondta itt a Máté evangéliumában Jézus, hogy ne aggódjatok a holnap felől. Elég mindennek a maga baja. Nem így van ez sokszor? Elég az a napi baj, ami éppen ér akkor, és azért is aggódjak hitelbe, hogy holnap mi lesz? Bízzam oda, bízzam rá az Istenre, majd Ő gondot visel. Vele sokkal több, nehezebb terhet is kibírunk, mint nélküle. Azt mondja egy másik helyen a Szentírás, hogy Istennel a kőfalon is átugrom. Sokszor az ember észre veszi egy-egy ilyen súlyos teher alatt, hogy nincs is kőfal már. Már átugortam. Már mögöttem van. Nem sérültem meg, nem roppantam bele. Átvitt a kőfalon is, azon a nehézségen is Isten. Nem vicc az a statisztika, amit nem régen olvastam, és egy nem hívő keresztyén szociológus írta, hogy a hívő keresztyének - ő úgy írta, hogy a vallásos emberek - előbb, gyorsan és jobban gyógyulnak, kevesebb szövődménnyel. Csak nem azért, mert hisznek Istenben? - tette föl a kérdést. Milyen igaza van. Azért. Mert ők másképp látják az élet kérdését. Ha igazán hívő emberek, másképp viszonyulnak a betegséghez. Másképp viszonyulnak a gyógyuláshoz, a szövődményekhez, még a halál, elmúlás kérdéséhez is.

Jézus azt mondja itt a Máté evangéliumában: Nézz a madarakra. Isten eltartja őket. A kertben lakik egy cinkecsalád, beköltöztek egy mesterséges odúba. Lehet a kicsinyek csipogását hallani. Hihetetlen mennyiségű - szó szerint - tücsköt, bogarat, rovart, gilisztát szállítanak a szülők nagy szorgalommal. S mikor közelednek a fészekhez, felerősödik a csipogás. Leteszik az élelmet, aztán tovább repülnek. S belegondoltam abba, hogy mennyire így van. Hát, ha az Isten a madarakra ilyen gondot visel, s nem pusztulnak el a fiókák, ha csak valami nagy baj nem történik, hogyne adna mindent meg nekünk az Isten, amit Ő jónak lát megadni. Kérdés az, hogy elfogadjuk-e, hogy éppen arra van szükségünk, amit Ő ad, vagy pedig nem vagyunk azzal megelégedve.

Most sokat kellett látogatnom valakit kórházban, és megmaradt bennem a lecsüggesztett fej, és a lefelé néző tekintet. Volt egy kicsit acélosabb főnővér, aki odament Gizi nénihez, és azt mondta neki, hogy tessék már megérteni, hogyha fölemeli a fejét, és fölfelé néz, akkor jól meg tudom etetni. Belegondoltam abba, hogy azért ez más vonatkozásban is igaz, nem? Ha lecsüggesztett tekintetünket fölemeljük a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra lelki értelemben, akkor tud nekünk adni. Akkor a gondviselő Isten gondot visel. Egyébként is, de ahogy még inkább tudom, hogy kitől kapom, s kinek adhatok hálát. Ha odafordulunk ahhoz az Istenhez, aki nagyon szeret, akkor megkapjuk tőle a hit, a bizalom és az imádság ajándékát is. Ahogy a madárfiókák fejüket magasra tartva, és pontosan tudják a szülők, hogy ki nem kapott még, adják nekik mindazt, amire szükségük van, úgy adja Isten is nekünk mindazt, amire szükségünk van, hogy tudjunk belsőleg is, a szívünkre nézve is tiszta életet élni. Az aggódás helyett bízni benne.

Sokszor olyan aggódók vagyunk abban is, hogy mit mondanak az emberek a külsőnkre. Hogyan öltözünk, hogy nézünk ki? Ugyanilyen gondot fordítunk a belső, lelki tisztaságra is? Hogy nézünk ki az Isten előtt? Mi az, amivel megterheljük az életünket? Tetszik az neki? Kedves az neki? Az aggodalmaskodás is beszennyezheti az életünket, mert megvonjuk a bizalmunkat a mindenható Istentől, és így a pogányok szintjére süllyedünk.

Az aggodalmaskodás a holnaptól való félelmet is jelenti. Aki azt gondolja, hogy ma mindene megvan, holnap már nem lesz meg, az nem bízik az Istenben. Ma erős Istenem van, mondja így, holnap meg nem lesz erős? Megrövidülnek az Istennek a karjai? Nem elég holnapra is az ereje? Hitetlenség ez a javából.
Az is igaz, hogy bárkivel megeshet, hogy nem lesz holnapja, mert ma megáll a szíve, és vége. Ezért nagyon fontos az, hogy ma rendezze el az életét Jézussal, mert az aggodalmaskodás ellenszere a hit. Hiszek Jézus Krisztusban, ezért a kezében van a múltam, a jelenem, és a jövőm is, ha ad még jövőt, és a holnapi napot is megadja Isten. Ezért mondja a végén azt Jézus, hogy keressétek az Isten országát, és nincs ott leírva, de benne van, hogy még ma. Még ma.

Egyszer egy gazdagnak azt mondja Jézus a példázatban, hogyha ma még elkérik a lelkedet, amit összegyűjtöttél, mindaz kié lesz? Ha ma az Isten akaratának megfelelő módon élünk, akkor nem lesz bizalmatlanság és aggódás a szívünkben.

Mi Isten gyógyszere az aggodalmaskodás ellen? Így folytatja itt Pál apostol, hogy ne aggódjatok, hanem imádkozzatok. Hálaadással tárjátok fel a ti kívánságaitokat az Isten előtt.

Az imádság által, hogy az előbbi, autós, hólapátolós példánál maradjak: lehet, hogy nem fog eltűnni a sok hó, de Isten az imádság által megadja a megoldást. Megfogom a lapátot, és magam is készítek helyet. Mert van úgy, hogy meg kell bizonyos dolgokért dolgozni. Az a megoldás, az a válasz az imádságra, hogy megmutatja Isten, hogy mit kell tenni, és ez néha kemény munkát jelent. Az is imameghallgatás, hogy megértem, hogy mit kell csinálni. Nagyon nagy ajándék, ha így van ez. Nekünk kell bizonyos dolgokat megtenni. Régi jelmondat az a református egyházban, hogy imádkozzatok és dolgozzatok. A kettő együtt. Miközben imádkozom, tudok dolgozni, miközben dolgozom az imádkozás által, munka közben is lehet ugyanis imádkozni, megértem, hogy mi az Isten jó akarata.
Aki aggodalmaskodik, az nem ér rá örülni, s az nem tud boldog lenni. Attól fél, hogy ami ma örömet okoz, azt holnap elveszi az Isten. Pedig Isten nem kifosztani akar, hanem sok mindent adni akar. Nem bízik Isten mindenhatóságában. Korlátlan és teljes hatalmába. Ezért az aggodalmaskodás ellenszere, gyógyszere az imádság és a hit.
Mit mond itt Pál? Azt mondja, hogy kezdjétek úgy, hogy hálát adtok. Hálaadással tárjátok föl. Mikor volt az utoljára, hogy felsoroltuk Istennek, hálaadással megköszönve mindazt, amit adott, amit nyújtott, amit megkaptunk? Vagy beszélünk neki hálaadással utána azokról a kérdésekről, ami nyomaszt minket, ami bánt, ami kérdés, hogy hogyan lesz tovább, ami igazán súlyosan megterhel. Az imádság az beszélgetés a mindenható Istennel. Én beszélek hozzá, és aztán Ő válaszol olyan módon, hogy majd azt meg fogom érteni. Hálaadással kezdjük. Kérni nem nehéz. Kérni mindenki tud. Még azt sem mindig jól, de legalább a kéréseinket megpróbáljuk megfogalmazni.
A mai napon adtunk-e hálát Istennek például azért, hogy fel tudtunk kelni? Egyszerű dolog, de nem ment ma sem mindenkinek. Lustaság miatt, betegség miatt, félelem miatt. Hányan ma sem tudtak felkelni az ágyukból. Milyen nagy ajándék az, hogy fölkeltünk, ma is reggelizhettünk. Vidéken számtalan családban nem volt mit enni ma sem. A gyerekek kifordulnak az iskolapadból az éhezés miatt. Ez Magyarország - kérem szépen. Nem mindenki Budapesten lakik. S nem mindenki él olyan jól, mint sok vonatkozásban mi. Gyerekek éheznek vidéken, és mennek el úgy napokon keresztül, hogy egyszer juthatnak élelmiszerhez. Vajon megköszöntük-e, hogy ma is volt az asztalon mit enni? És ma is lesz ebéd, és lesz vacsora is, és sokan turkálnak az ételben, és megy a szemétbe. Hálát adni azért, hogy Isten gondviselő Isten, s megadja mindazt, amire szükségünk van.

Ha valaki hálaadással kezdi, akkor az valójában hitvallás. Ha valaki tud és akar hálát adni az Istennek, az megvallja azt, hogy Isten mindenható Isten, és eddig is Ő gondoskodott róla, és a családjáról is, akár munka által.
Aki hálát ad, az megvallja, hogy igaz és hűséges az Isten. Megtartja a szavát, s megadja azt, amit megígért. Szavahihető és megbízható.
Aki hálaadással fordul Isten felé, az megemlékezik Isten jótéteményéről, és az imameghallgatásokról is.
Van, aki - ahogy azt nem régen valaki mondta - Istent csak foglalkoztatni akarja. Szörnyű szó ez, de így hangzott el. Foglalkoztatni az Istent. Azért van, hogy meghallgassa, amit kérek. Csak hát Isten nem étel- vagy italautomata. Bedobjuk az adományt, s aztán kijön az imádság meghallgatása. Aki így gondolkodik, az nem tudom, milyen Istenben hisz, de nem a Biblia Istenében, az bizonyos. Legfőbb bajunk az, hogy nagy a fantáziánk, az igényeink is. Csak az emlékezetünk kicsiny és rossz. Elfelejtjük, hogy mennyi jót tett velünk a mindenható Isten.

Mi nem szeretjük megköszönni az Ő ajándékait. Hányszor kell a gyerekeknek elmondani, hogy megköszönted? Elveszi meg elfogadja, de nem köszöni meg. Nem véletlenül mondja azt Jézus, amikor a tíz leprást meggyógyítja, s abból kilenc nem megy vissza megköszönni, csak egy valaki. Azt mondja, hogy hol van a másik kilenc? Ők nem gyógyultak meg?
Mikor volt az utoljára, hogy hálát adtunk, megemlékeztünk Isten jótéteményeiről? Sokszor elfelejtjük, hogy megadott valamit, csak arra emlékezünk, hogy mit nem kaptunk meg tőle.
A vele való imaközösségben sok kérés és kívánság lehet, hogy kihull a rostán. Nem adja meg Isten, vagy nem úgy adja meg, ahogy kértük. De mit mond itt? Azt mondja, hogy az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Akkor is, ha nem teljesül a kérés, amit föltártunk, meg a kívánság, de ad valamit a helyett, amit esetleg nem kaptunk meg. Mit? Azt mondja, hogy az Isten békessége. Adja az Isten az Ő békességét, amely minden értelmet felülhalad.
Dávid szívében ez a békesség volt. Imádkozott azért, hadd építse fel a templomot Istennek. Csodálatos cél. Megegyezhet Isten akaratával, és Isten azt mondja, hogy nem. Túl sok vér tapad a kezedhez, Dávid. Majd a fiad, Salamon. S akkor Dávid nem elkeseredik, nem lázad az Istennel szemben, hanem azt mondja: Uram, köszönöm a békességet, amit adtál. Imádkozik, és összegyűjti az építőanyagot, és dolgozik. Összegyűjti az építőanyagot Salamonnak. Kiszámolja pontosan, hogy legyen mivel elkezdeni a templomépítést majd később.

Hogy is volt? A fölfelé néző ember kaphat valamit az Istentől. Az képes elfogadni bármit. Aki hisz és bízik Istenben, az az életének belső rendezettségét kapja. Annak rend lesz az életében. El tud igazodni a világ zűrzavaros dolgaiban is. Az aggodalmaskodó ember mindig belső rendezetlenségben él. Az Istentől kapott békesség belső lelki rendet teremt.

Teljes életet is jelenthet, mert ott van a békesség a szívében. Békességgel fogadja el mindazt, amit az Isten ad, vagy éppen nem ad meg. Ebből pedig hihetetlen erő származik. Annyira nincs ez meg a világban. Annyira irigylik az igazán hívő keresztyéneket ezért, hogy honnan van ez a békesség, ez az erő, ez a józanság és ez a tisztaság?
Az imádkozó ember várja az Isten válaszát. Ajándék az, hogy megadja, amit kért, s ajándék az is, hogy kapja az Isten békességét. Mert az Isten békessége maga Jézus Krisztus. A vele való szeretetközösséget kapja az, aki hozzá fordul. Bármikor elkezdhetjük az aggodalmaskodás helyett az imádságot.

Jézus azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjatok, hanem hálaadással tárjátok fel a ti kívánságaitokat az Isten előtt. És ha mást nem, az Isten békességét kapjátok. Az elég mindenre. De azt is mondja, ha valamit az Ő akarata szerint kértünk, már megkaptuk. S ott a nyelvtani szerkezetben imperfektum, befejezett múlt van. Ha valamit az Ő akarata szerint kértünk, már megkaptuk. Még nem látjuk, de már megkaptuk. Mint amikor egy emailt elküldünk, ott egy jelzés, hogy elment. Valójában nem igazán lehet látni, hogy megkapta-e a másik, csak egy kis kép mutatja, aztán van olyan, hogy mégsem. Persze az imádság, az Istennel való közösség az nem emailezés, de az biztos, hogy amit az Ő akarata szerint kértünk, azt már megkaptuk. Egyszer csak meglátjuk majd azt is, hogy Isten meghallgatta, amit kértünk.
Hálaadással feltárni a kívánságokat. Isten az Ő szabad döntése szerint megadja, vagy pedig nem, amit kértünk. De a vele való közösség sokkal többet jelent ennél. Mást jelent ennél. Azt jelenti, hogy ott lesz az Isten békessége a szívében. Ne aggodalmaskodjatok, hanem imádkozzatok!