Dániel tizenéves fiú volt, amikor Nabukodonozor elpusztította Jeruzsálemet, és az izráeli ifjak színe-javát elhurcolta Babilonba. Külön nevelést adtak nekik, meg kellett tanulni először is az elnyomó hatalom nyelvét, elsajátítani a vallását - első mindig az ideológia,- közben tömték őket: osztályon felüli elemózsiát kaptak, és igyekeztek megtanítani sok mindenre. És mit olvasunk erről a fiúról: „Dániel azonban eltökélte az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és azzal a borral, amelyből ivott, és kérte az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.”Dániel egyszer határozott igent mondott Isten igéjére. Az igében meg van írva az is, hogy mit lehet enni és mit nem. Ez az ő számára isteni parancs volt. És egy ilyen lehetetlen helyzetben, mint deportált fiú, még mindig ragaszkodik az igéhez. -Hát ez illúzió! Hát majd ővele kivételt tesznek! Hogy képzeli?! Akár az életével is fizethet érte. Ez engedetlenség. Ott nincs diskurálás arról: ki mit eszik, meg mit nem eszik. Örüljön, hogy ilyen jót kap. - Ő azonban eltökélte magában, hogy ragaszkodik Isten igéjéhez, és előáll azzal a képtelen kéréssel a főudvarmesterhez: ne kelljen disznóhúst enni, ne kelljen bort inni. Adjon nekik zöldségféléket meg vizet, meglátja, hogy nem fogynak le ettől.Isten elvégezte ennek a pogány embernek a szívében, hogy engedett a fiú kérésének - ami megint tiszta képtelenség, de Isten szokott ilyeneket csinálni -, és akkor mit olvasunk: „Engedett nekik ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. Tíz nap múlva pedig szebbnek látszott az ő arcuk és testben is kövérebbek voltak mindazoknál az ifjaknál, akik a király ételével táplálkoztak. Elvette azért a felügyelő az ő ételüket, és az ő italukul rendelt bort, és adott nekik zöldségféléket. Az Isten pedig adott ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet.”Egyszer igent mondott Isten akaratára, és ebben bennfoglaltatott még az étrend is. És ehhez ragaszkodik. És ez az igen azt jelentette, hogy ezzel együtt nemet mondott mindarra, ami ettől eltántorítaná. És Isten különösképpen megáldotta ezt a döntést.Egy kicsit később, a fogság után, Nehémiás hazamegy, hogy megépítse Jeruzsálem kőfalait. Nehezen halad a munka, kevesen vannak. Körül a gúnyolódó és fenyegető ellenség, és akkor végül segítség érkezik. Az ellenség közül néhányan azt mondják: hadd építsünk mi is veletek együtt. S mit mond Nehémiás? Nem veletek kell nekünk ezt a falat megépítenünk! És nem fogadja el a felkínált segítséget. Minden munkáskézre szükség lenne. Gőgös Nehémiás? Nem! Isten világosan megmondta neki, hogy kik építhetik ezt a falat, és mivel ő ezt szem előtt tartja, ezért világosan érzékeli, hogy a szándék itt nem tiszta. Ezek nem a falat akarják építeni, ezek be akarnak épülni a népbe, hogy belső ellenségként ártsanak nekik. Köszönjük, ebből nem kérünk! Inkább tartson tovább, inkább még rövidebbek lesznek az éjszakáink, de ebből nem kérünk! Miért? Mert nem az Úrtól felkínált segítség.Isten gyermekei ezt érzékelik, és aki az Isten igéjét komolyan veszi, az mer ilyen nehéz helyzetben is nemet mondani. Lesz, ami lesz!Holnap olvassuk majd a kalauzunk szerint a Cselekedetek Könyve 16. részét. Éppen azt a szakaszt, ahol Pál apostolék megérkeznek Filippibe, és ott egy jövendőmondás képességével megvert kislány elkezdi kiabálni az utcán, hogy ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, és az üdvösség útját hirdetik nektek. És Pál leállítja, kiűzi belőle ezt a tisztátalan lelket, aminek az lesz a következménye, hogy őket összeverik, börtönbe csukják, és nagyon sokat kell szenvedniük.Miért hallgattatja el? Örüljön az ingyen reklámnak! Hát nem igazat mond ez a kislány? A magasságos Isten szolgái, és az üdvösség útját hirdetik nektek. Igaz. Igen ám, csakhogy Pál nemcsak azt nézte, mit kínál valaki, hanem azt is: ki kínálja azt? Ez a leány nem az Isten Szentlelkétől indíttatva szól, hanem démoni lélektől. Akkor köszönjük szépen, nem kérünk belőle! És ha az utat készít az evangéliumnak? Nem készít utat, csak úgy látszik, de a látszat nem csalja meg azokat, akik megtanulnak határozottan engedelmeskedni Isten igéjének. Mondhat, amit akar, mivel tisztátalan lélek mondja belőle, nem kell! Hallgass! De ez nekünk most olyan jól jönne. Ne jöjjön jól semmi, ami alulról jövő ajándék. Nem kérjük, el vele!Akárhol nyitjuk ki hasonló szituációban a Bibliánkat, azok, akik valóban Isten gyermekei voltak, akiket a Szentlélek vezetett, akik tudták, mit jelent engedelmeskedni, azokat mindenütt ez jellemzi. Határozott és visszavonhatatlan igen mindarra, amit Isten mondott és kínál, és ugyanilyen határozott és megmásíthatatlan nem mindarra, ami nem Istentől jön, ami alulról való.Két kérdésre kell nekünk ma becsületesen válaszolnunk:1) Elfogadunk-e mindent, amit Isten kínál nekünk? „Örömet találj mindabban a jóban, amit az Úr, a te Istened ád neked és a te házad népének.” A testi ajándékokat is, a lelki áldásokat is. Kell-e nekünk minden reggel az az ige, amit Isten kínál nekünk? Nem biztos, hogy mindenkinek kell. Van, aki fitymálja, félreveti. Vagy nem gondol semmit, csak éppen nem fogadja el.Kell-e nekünk az az üdvösség, amiért Jézus az életével fizetett? Kell-e nekünk a bűnbocsánat, vagy még mindig ezzel a hamis szöveggel mentegetőzünk a szent Isten előtt: nem öltem, nem loptam, nem raboltam ... én tulajdonképpen nem is vagyok bűnös. Ez azt jelenti: nem kell az az ajándék, ami nélkül soha nem fogunk üdvözülni. És elfogadjuk-e Isten kezéből a próbákat, amivel egyszer csak áthúz egy tervünket? A veszteségeket? Ki tudjuk-e mondani, amit Jób az iszonyatos veszteségei közepette mondott: „Mindazt, amim volt, az Úr adta, most nem tudom miért, de az Úr elvette, és ettől függetlenül legyen áldott továbbra is az Úr neve.” Az egészből nem ért semmit: ez mire jó, de elfogadja Istentől. Aztán az elfogadás után megbeszéli vele, elmondja Istennek a lázadásait, a kételyeit, a háborgását. Felteszi a kérdéseit, és végén választ kap a kérdéseire. És még ajándékokat is kap.Az első kérdés: elfogadunk-e Istentől mindent, amit Ő ad nekünk?És a második kérdés: készek vagyunk-e határozott nemet mondani mindarra, amiről tudjuk, nem Ő kínálja?Valaki kapott egy levelet most a napokban, névre címezve. A levélben többször is, nem külön beleírva, hanem ugyanolyan nyomtatással, becses nevét olvashatta: Ön egy szerencsejátékon nyert ötmillió forintot. Amennyiben az itt mellékelt áruk közül valamit megrendel, jelentkezzék érte. Mit csinált vele? Apróra összetépte és a szemétkosárba dobta. De hát milyen vétek ez! Hát hogy juthat az ember ötmillió forinthoz? Azt fel lehetne használni Isten céljaira. - Ha ez Istentől való ajándék lenne! Honnan tudja, hogy alulról jövő ajándék? Onnan, hogy Ön szerencsejátékon nyert ... és az egész ködös és homályos. Honnan ismerik őt, nem vett részt szerencsejátékon és így tovább ...Más valaki kap egy levelet, hogy jelentkezzék egy csodálatos két személyre szóló utazásra, és párhuzamosan rendeljen meg az itt mellékelt okkult könyvekből valamennyit. Ő elkezdett gondolkozni: megrendelem a könyvet, eldobom, és ezt a két jegyet, mivel átruházható - még ez is benne volt - odaadom meglepetésként a szüleimnek. Ez az, amibe nem megy bele Isten gyermeke. Eddig sem megy el ezen az úton. Ha ez az ára, meg ez a forrása, akkor a tűzben a helye. És később sem jut eszembe: én bolond, pedig elutazhattam volna oda. Akkor lettem volna bolond, ha az alulról jövő kínálatot elfogadom, mert annak nagyon nagy ára van mindig. Csak ezt nem vesszük komolyan, mert szellemileg annyira vakokká váltunk.Egy fiatalembernek nagy szüksége lenne most egy kis pénzre, azért, hogy ősztől az életét továbbfolytathassa. Keres magának állást, és kapott egy jó ajánlatot. Igazi könnyű nyári pénz, de idefigyelj: nem kell róla beszélni, azt mondjuk, hogy ... és itt ő közbeszólt: ne folytasd! Köszönöm, akkor nem kérem! Mi az, hogy akkor? Hát ha azt kell mondani, ami nem felel meg a valóságnak, meg nem szabad róla beszélni, akkor ezt sötétben kell csinálni, s akkor köszönöm, nem kérem! Nem értették. Nincs szüksége a pénzre? Dehogy nincs! Keresi tovább a munkalehetőséget. De ő Istentől, felülről vár jó adományt, a világosság Atyjától, és nem a sötétség fejedelmétől. Nem könnyű ám kimondani ilyeneket.Olyan szégyellnivaló az, testvérek, hogy sokszor még hívők is ezt túlzásnak tartják. Az Istennek való engedelmességet túlzásnak. Ez leleplezi azt, hogy milyen kisigényű és nívótlan sokaknak a keresztyénsége

.Ámen