TÉKOZLÓ FIÚ...

Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr igéjét?! (Jer 8,9)

Hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (1Kor 2,5)

A mai nap bibliai olvasmányai: ApCsel 4,(1-3)8-21 -- ApCsel 9,19b-31

[A fiatalabb fiú] útra kelve el is ment az apjához. 

Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 
A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 
Az apa viszont ezt mondta a szolgáinak. 
Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! 
Aztán [...] együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lk 15,20-24)

Jézus mesterien formált, talán a legtöbbször idézett és magyarázott példázata a tékozló fiúról szól.

Talán jobb lenne így neveznünk: ez a példázat az atya szeretetéről szól.

Még pontosabban: a mennyei Atya sokszor érthetetlen, feltétlen megbocsátást ajándékozó, soha meg nem hálálható szeretetéről.

Bizony, az atyának van mit megbocsátania.

A fiú szokatlan módon már az ő életében kikérte az örökséget. 
Talán még búcsút sem intett, csak távozott. 
A vagyonnal nem akart új, önálló vállalkozásba kezdeni, kénye-kedve szerint élt vele. 
Addig tékozolta, amíg tartott. 
S bár erről nem szól Jézus, elképzelhető, hogy "onnan, a messze földről" érkeztek hírek is a fiúról: elfogyott a pénze, elfogytak a barátai is. 
Mélyszegénységbe süllyedt. 
Disznópásztornak kellett állnia, tisztátalan állatokat kellett őriznie - a pogányok között.

Aztán egyszer csak a távolban feltűnt egy fáradt vándor.

Nem úgy érkezett, ahogyan elindult.

Hová lett a tele szekér, arcáról a fölényes mosoly?!

A szívében élt még az atyai ház emléke, s egy parányi remény: jobb lesz otthon, megelégszik az utolsó kisbéres helyével is.

Ajkán ott volt az előre megfogalmazott bocsánatkérés: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened..."

Nem is kellett elvánszorognia a kapuig, elébe szaladt az Atya.

S alig kezdte elmondani kérését, már hangzott is a válasz: "Hozzátok a ruhát, a sarut és a gyűrűt! Készítsétek a bőséges lakomát! Feltámadt a meghalt fiam, hazatért az elveszett!"

Jézusnak ez a példázata megmutatja Atyánk szívének belsejét, más szóval átvilágítja.

Az elveszett, a világ végére elbujdosott ember is az övé, visszavárja.

S ha kétségünk lenne is kegyelméről, s ha "a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél" (1Jn 3,20).

Így szól atyjához - Scholz László éneke szerint - a visszafogadott fiú:
Nagyobb a szíved, mint a vétkem,
Mint ennen keblemen a vád.
Kivet mindenki szomjan-étlen,
Te vagy most egyetlen barát.
Magam utálom, más kerül,
Te szeretsz híven egyedül.

Uram!
Messziről érkeztem vissza. 
Ölelésed mégis erős, csókod és bocsánatod édes. 
Te mondtad, hazaértem, feltámadtam. 
Szeretném ezt hinni mindhalálig! 
Történjen minden akaratod szerint. Amen