Így szól az Úr: Oltalmazom, mert ismeri nevemet. (Zsolt 91,14)

Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét. (Jel 3,12)Jézus Krisztus mondja: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el. (Lk 10,16)Lelki útravaló a mai napra

Június 20.
Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked." Ő pedig így szólt: "Mester, mondd!" Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél [...]." (Lk 7,40-43)

Jézus jól tudta, mit forgat fejében vendéglátója, Simon farizeus. Beszélgetésükből az is kiderül, azt is tudja, kicsoda a háláját különös módon kifejező asszony. A két adósról szóló rövid példázata szerint pedig mindnyájan adósai vagyunk a kegyelmes Istennek. A különbség csak az adósságunk mértékében van. Ha pedig - méltatlanul és érdemtelenül - hitelezőnk, az Úristen elengedi adósságunkat, akkor már nincs is különbség, mindnyájan egyformán megsegített adósok vagyunk.
A szélsőséges "nekem jár" alapállás helyett egy másik, sokkal megalapozottabb és hitelesebb tételt kell megtanulnunk: "minden kegyelem!" Ez a mondat az Isten útján járó ember hálájának motorja. Nem több és nem kevesebb: hitvallásunk.
Üres tenyerű és védtelen, másokra szoruló kis csecsemőként jöttünk a világra. Évek hosszú során át napról napra vettek körül szüleink a szükséges gondoskodással, imádságos légkörrel. Felneveltek, iskoláztattak, felnőttként bocsátottak utunkra... Ki tudtuk fizetni, meg tudjuk-e valaha is hálálni mindazt, amit tőlük kaptunk?
Hozzájuk képest nagyságrendileg nagyobb hitelezőnk az Úristen. Vele szemben még inkább fizetésképtelen adósok vagyunk. Életünket, testünket, lelkünket, érzékeinket és tehetségeinket ugyan mivel is fizethetnénk meg? Még részlettörlesztésre is képtelenek vagyunk. Mit adhatnánk neki, amit nem tőle kaptunk? S mit adhatnánk váltságul csupán puszta életünkért is?
Minden kegyelem! Ádám és Éva vétke óta az Éden zárva volt előtt ünk. Jézus halálával nemcsak a templom kárpitja hasadt ketté, de a Golgotán szerzett bűnbocsánat kinyitotta minden bűnbánó előtt a kegyelem kapuját is. Ezért fogalmaz így konfirmációi hitvallásunk: "Hálát adok Istennek, az én Teremtőmnek, hogy engem a keresztség által gyermekévé fogadott. Hiszem, hogy Jézus Krisztus az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bűnbocsánatot szerzett a kereszten [...]."